Rántott sertésláb

Rántott sertésláb recept
Hozzávalók
•  4 közepes nagyságú sertésláb azaz sertésköröm
• 
•  2 kiskanál egész fekete bors
•  10-12 gerezd fokhagyma
•  1-2 vöröshagyma
a bundázáshoz:
•  5-6 evőkanál finomliszt
•  3 tojás
•  8-10 evőkanál zsemlemorzsa
a sütéshez:
•  bő olaj

Elkészítés módja

1. Jól a körmére nézünk a lábaknak: kiskéssel lekapargatjuk az esetlegesen rajta maradt szőrszálakat, esetleg leperzseljük, majd gondosan megmossuk. Belső részüket hosszában a csontig végigvágjuk. Ahogy fő, itt elkezdenek kibújni belőle a csontok, könnyebb lesz kicsontozni.

2. Egy lábasba rakjuk, annyi vizet öntünk rá, amennyi jó ujjnyira ellepi, megsózzuk (kezdjünk 1 evőkanálnyival), a borssal, a fölszeletelt fokhagymával és vöröshagymával fűszerezzük. Nagy lángon fölforraljuk, majd kis lángra állítjuk, kis rést hagyva lefödjük, és 3-4 óra alatt (ez a köröm nagyságától, korától függ) puhára főzzük. Közben ha kell, elfövő levét pótoljuk, utánasózzuk. Amikor a köröm puha, a tűzről levesszük és levében hűlni hagyjuk.

3. Lecsöpögtetjük, kézzel mindegyikből kiszedjük a csontokat. Itt az alkalom, ha valaki szereti, a kiterített körmöt megborsozhatja, de megkenheti egy kevés zúzott fokhagymával is. Amennyire csak lehet, eredeti formájára visszaigazgatjuk a körmöket, és alufóliába tekerve hűtőszekrénybe rakjuk. Nagyjából fél óra alatt gyönyörűen megdermed, megtartja a formáját; e trükk nélkül nem lehetne szépen bundázni.

4. A puha körmöket a fóliából kibontjuk, és a lisztbe, a fölvert tojásba meg a zsemlemorzsába forgatva bundázzuk. Bő, forró olajban 3-4 perc alatt szép aranybarnára sütjük, konyhai papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük. Tartármártással és sült krumplival tálaljuk.

Rántott sertésláb recepthez fűződő történet, jótanács

A rántott borjúláb ugyanígy készül.

A leírásban szereplő Rántott sertésláb recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.