Sárgabarackos, mandulás morzsatorta

Elkészítés módja
1. A tésztához a lisztet a sütőporral, a sóval, a fahéjjal, az őrölt mandulával és a porcukorral összeforgatjuk. A vajjal vagy margarinnal és a tojássárgájával elmorzsoljuk. Egyharmadát egy másik tálba áttesszük, a vékony lapocskákra vágott mandulával és az 1 evőkanálnyi kristálycukorral összekeverjük.
2. A töltelékhez a barackokat félbevágva kimagozzuk. 30 dekányit egy turmixgépbe dobunk, a cukorral ízesítve turmixoljuk. Átkanalazzuk egy lábasba, a pudingport simára keverjük benne, majd kevergetve sűrűre főzzük. (Ha befőttel készítjük, akkor ennek a levét használjuk a krém készítéséhez)
3. Egy 26 centi átmérőjű tortaformát kikenünk, a kétharmadnyi morzsatésztát beleszórjuk, és egy keveset az oldalára is felnyomkodunk belőle, hogy pereme is legyen. A pudingporos krémből 1-1 jó kiskanálnyit a fél barackok üregébe púpozunk, és ezzel az oldalukkal felfelé szorosan egymás mellé a tésztára rakjuk. A lapocskákra vágott mandulával kevert egyharmadnyi tésztát rámorzsoljuk.
4. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb.1 óra alatt megsütjük. Csak akkor szeleteljük föl, amikor már kihűlt.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.