Pizzaváltozatok

Pizzaváltozatok recept
Hozzávalók
•  Az alaprecept alapján elkészített pizzatésztára szinte bármi kerülhet fantáziánk és az épp kéznél lévő hozzávalók szerint. Íme néhány példa melyeknél a megadott mennyiségek az előzőekben részletezett tésztára azaz 2 nagy pizzára elegendőek.

Elkészítés módja

Hawaii A paradicsomos alappal megkent tésztára kb. 30 deka vékony csíkokra vagy kis kockákra (így nem sül ki annyira) vágott gépsonkát szórunk. Erre 30 deka lecsöpögtetett, kockákra vágott ananászt halmozunk, végül vastagra reszelt edami sajttal behintjük. Mehet a sütőbe! Húsimádó Egy nagy vöröshagymát megtisztítunk, finomra aprítjuk és 4 evőkanál olajon megfonnyasztjuk. Fél kiló darált marhahúst (lehet sertés- vagy pulykacomb is) ráteszünk, kevergetve kb. 10 perc alatt megpirítjuk. Kissé megsózzuk, fölaprított bazsalikommal, origanóval és rozmaringgal fűszerezzük, enyhén megborsozzuk. Ha kihűlt, egyenletesen a paradicsomos alappal megkent tésztára halmozzuk. Vékonyan fölkarikázott hagymát vagy lilahagymát gyűrűire szedünk, kissé besózzuk, a húsra szórjuk. Vékony szelet húsos szalonnával (sliced baconnal) befedjük, majd a tetejére vékonyan fölszeletelt vagy lereszelt pizza mozzarella sajtot teszünk. Mehet a sütőbe! Ínyenc pizza A paradicsomos alappal megkent tésztára 12 vékony szelet gépsonkát, 20-25 deka pirított csiperkegombát és ugyanennyi lecsöpögtetett konzervananászt rakunk. Pizza mozzarellát szeletelünk rá, és mehet a sütőbe. Juhtúrós, brokkolis 50 deka fagyasztott brokkolit (lehet persze friss is, de akkor annak tisztítva kell fél kilónak lennie) enyhén sós vízben roppanósra főzünk, leszűrjük, hűlni hagyjuk. Ezután kisebb rózsáira daraboljuk, a paradicsomos alappal megkent tésztára halmozzuk. 40 deka juhtúrót 3 gerezd zúzott fokhagymával összekeverünk, a tésztára, a brokkoli közé morzsoljuk. Tetejére vékonyan fölszeletelt vagy lereszelt pizza mozzarella sajtot teszünk. Mehet a sütőbe! Magyaros A paradicsomos alappal megkent tésztára kb. 25 deka vékonyan fölkarikázott csípős kolbászt és 7-8 deka vékony szelet téliszalámit halmozunk. 2 közepes vörös- vagy lilahagymát vékonyan fölszeletelünk, gyűrűi-re szedjük, az előzőekre rakosgatjuk. 20 deka császárszalonnát csíkokra vagy kockákra vágva rászórunk és 2-3 lecsöpögtetett, kicsumázott, közepes kockákra vágott csípős ecetes paprikával megrakjuk. Reszelt füstölt sajttal behintjük és mehet a sütőbe! Margherita pizza A tésztát 60 deka kis kockákra vágott paradicsommal megszórjuk. 8 szardellafilét lecsöpögtetünk, majd miután a nagyobb szálkákat kivettük belőle, villával összetörjük vagy fölaprítjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, apróra vágott bazsalikommal és origanóval meghintjük. Mozzarellaszeleteket (kb. 30 dekát) fektetünk rá, 4 evőkanálnyi reszelt parmezán sajttal megszórjuk. Mehet a sütőbe. Mexikói A paradicsomos alappal megkent tésztára kb. 40 deka vékonyan fölkarikázott kolbászt halmozunk (kolbász helyett 40 deka darált, pirított, enyhén sózott, borsozott húst is használhatunk). 20-20 deka lecsöpögtetett főtt kukoricával és piros babbal (lehetnek konzervek is) gazdagon megrakjuk, 1 hegyes csípős paprikát szeletelünk rá, végül a tetejére vékonyan fölszeletelt vagy lereszelt sajtot (legjobb a pizza mozzarella) teszünk. Mehet a sütőbe! Soksajtos A paradicsomos alappal megkent tésztát váltakozva megrakjuk a következő fölszeletelt vagy reszelt sajtokkal: ementáli, camembert, pizza mozzarella, füstölt sajt, márványsajt, trappista stb., és mehet a sütőbe! legalább négyféle sajtot használjunk hozzá. Tenger gyümölcsei A paradicsomos alappal megkent tésztára lecsöpögtetett konzerv vagy fagyasztott, fölengedett, langyos vízzel leöblített tenger gyümölcsei keveréket (kagylót, rákot, polipot vegyesen tartalmaz) szórunk. Néhány szem kimagozott olajbogyóval esetleg kapribogyóval is díszítjük, kerülhet rá néhány vékony csíkocska füstölt lazac is, végül pizza mozzarella sajtot szeletelünk rá. Mehet a sütőbe! Ehhez a feltéthez a paradicsomos alapnál jobban illik egy tejszínes sajtos mártás, ezért ennek a receptjét külön is megtalálhatják. Vegetáriánus A paradicsomos alappal megkent tésztát lecsöpögtetett, földarabolt főtt zöldségekkel megrakjuk, például sárgarépával, kukoricával, zöldborsóval, karfiollal, brokkolival, zöldbabbal és pirított gombával. Végül pizza mozzarella sajtot szeletelünk vagy reszelünk rá és mehet a sütőbe!

A leírásban szereplő Pizzaváltozatok recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (pizza recept) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.