Párolt tengeri halfilé currys gombával, tejszínes brokkolival
Elkészítés módja
1. A halfiléket megmossuk, leszárogatjuk, kissé megsózzuk, megborsozzuk, fél citrom levével meglocsoljuk, majd letakarva hűtőszekrényben érleljük fél órán át. A gombát és a hagymát megtisztítjuk; az előbbit vékony szeletekre, a hagymát finomra vágjuk.
2. Az olajat egy serpenyőben kissé megforrósítjuk, a hagyma felét megfuttatjuk rajta. Az egyik gerezd zúzott fokhagymát hozzákeverjük, majd rádobjuk a gombát is. Nagy lángon, kevergetve 3-4 percig pirítjuk, kissé megsózzuk, megborsozzuk, a curryporral fűszerezzük. Amint a gomba már nem pirul, hanem levet engedett, a halszeleteket belefektetjük. A maradék citromlével meglocsoljuk. Közepes lángon kb. 10 percig pároljuk. Félidőben a halfiléket megfordítjuk, és a finomra vágott kaporral fűszerezzük.
3. A körethez a brokkolit megmossuk, vastag fás szárát levágjuk, ez krémleves készítéséhez tökéletes lesz. A többit kisebb rózsáira szedjük. A maradék vöröshagymát a másik zúzott fokhagymával együtt egy serpenyőben, a fölolvasztott vajon megfuttatjuk. A brokkolit rádobjuk, megsózzuk, megborsozzuk, néhány kanálka vizet öntünk alá, és lefödve 8-10 perc alatt roppanósra pároljuk. A főzőtejszínt a keményítővel simára keverjük, a brokkolira öntjük, keverve-rázogatva 2-3 percig forraljuk, ezalatt a leve krémszerűen besűrűsödik. Ha kell, utánasózzuk, borsozzuk.
4. Tálaláskor a tejszínes brokkolit a gombás halfilé mellé halmozzuk.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.