Bretagne-i babos hal

Elkészítés módja
1. Először megfőzzük az alaplevet; de mielőtt nekilátnánk, a kiválogatott gyöngybabot 3-4 órára hideg vízbe áztatjuk. Az alapléhez a halcsontokat földaraboljuk, ahogyan a megtisztított zöldségeket is. A vajat egy fazékban fölolvasztjuk, az előzőeket rárakjuk, kevergetve megforrósítjuk, de megpirulnia nem kell! A zúzott fokhagymával fűszerezzük, megsózzuk, bő 1,5 liter hideg vízzel fölöntjük. Nagy lángon fölforraljuk, kis lángra állítjuk, a tetején keletkező szürkés habot lekanalazzuk róla. A kakukkfűvel, a babérlevéllel, és az édeskömény apróra vágott zöldjével fűszerezzük. Kis rést hagyva lefödjük, 2 órán át főzzük. Kb. 10 perccel azelőtt, hogy elkészülne, beleöntjük a bort is. 20 percig pihentetjük, azután átszűrjük.
2. A tőkehalat 4 nagy vagy 8 kisebb szeletre vágjuk, enyhén megsózzuk, egy kevés fehér borssal meghintve, és pár csepp citromlével meglocsolva félretesszük. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, nagyon apróra vágjuk, és egy lábasba rakjuk. Az áztatott gyöngybabot leszűrjük, a hagymákhoz adjuk. 2 deci vízzel meg a halalaplével fölöntjük, a babérlevéllel, egy kevés fehér borssal fűszerezzük. Kb. 1 kiskanál sót szórunk bele, fölforraljuk, majd kis lángra állítjuk, kis rést hagyva lefödjük, és többször megkeverve addig főzzük, míg a bab háromnegyedig megpuhul.
3. A zöldséget megtisztítjuk, kisebb hasábokra vágjuk, a babhoz adjuk, a fele tejszínt ráöntjük, többször megkeverve megfőzzük. Amikor kész, a maradék tejszínnel dúsítjuk, éppen csak egyet forralunk rajta.
4. Közben a megfűszerezett halszeleteket egy kevés olajon pirosasra sütjük. Tálaláskor az ízes gyöngybabfőzeléket mélytányérba merjük, és a halszeleteket rárakjuk. Petrezselyemmel és citrommal díszítjük.
Bretagne-i babos hal recepthez fűződő történet, jótanács
Miután az összes alaplevet nem használjuk el, ami maradt, jégkocka tartóba öntve fagyasszuk le, majd onnan kiszedve darabonként becsomagolva tegyük vissza. Pont azért, mert fagyasztható, érdemes dupla adagot főzni belőle.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.