Párolt tarja paradicsomos babbal

Párolt tarja paradicsomos babbal recept
Hozzávalók
•  80 dkg kicsontozott sertéstarja
• 
•  őrölt fekete bors
•  4 evőkanál olaj
•  1 vöröshagyma
•  2 sárgarépa
•  1 petrezselyemgyökér
•  2 gerezd fokhagyma
•  1 mokkáskanál kakukkfű
•  1 babérlevél
•  10-12 dkg sűrített paradicsom (paradicsompüré)
•  1-1.5 dl vörösbor
•  2 evőkanál kristálycukor
•  2 doboz (2x430 gramm) konzerv fehérbab paradicsommártásban

Elkészítés módja

1. A tarját 1 kiskanál sóval és 1 mokkáskanál borssal bedörzsöljük. Ezután egy lábasban, a megforrósított olajban körös-körül megpirítjuk. Közben a zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát apróra, a többit kockákra vágjuk, a hús köré szórjuk, rövid ideig együtt pirítjuk. A zúzott fokhagymával meg a kakukkfűvel fűszerezzük, kissé megborsozzuk, és 1 csapott kiskanál sóval ízesítjük. 5 deci vizet öntünk rá, lefedjük, és a húst kis lángon kb. 1,5 óra alatt puhára pároljuk.

2. Ha a hús kész, a lábasból kiemeljük. Visszamaradó zöldséges levét, a babérlevelet kidobva belőle, merülőmixerrel pépesítjük vagy áttörjük. A sűrített paradicsomot, a bort meg a cukrot hozzáadjuk, kevergetve fölforraljuk, végül levével együtt a babot is belekeverjük. Pár percig főzzük, ha kell, utánaízesítjük.

3. A tarját rostjaira merőlegesen fölszeleteljük, és a paradicsomos, boros babbal körítjük.

A leírásban szereplő Párolt tarja paradicsomos babbal recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több tarja recept
Még több tarja recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.