Palócleves

Elkészítés módja
1. Kevés helyen kapni konyhakész birkát vagy bárányt, így a csontozással kezdjük a munkát. Ezután a lapockát megmossuk, hártyáját, inas részeit lefejtjük, és a húst körülbelül 2-2,5 centis kockákra vágjuk.
2. A megtisztított hagymát finomra aprítjuk, és egy bográcsban, közepesen erős tűz fölött az olajon kevergetve megfuttatjuk. A húst rádobjuk, keverve-rázogatva fehéredésig sütjük, majd a pirospaprikával megszórjuk, elkeverjük. Egy kevés vízzel azonnal fölöntjük nehogy a paprika megégjen, megsózzuk (kezdjünk 1 kiskanálnyival), és az őrölt köménnyel, a zúzott fokhagymával, a csípős Piros Arannyal meg a babérlevéllel fűszerezzük. Lefödve, kis láng fölött 1-1,5 óra alatt (a bárány hamarabb, a birka hosszabb időn át puhul) majdnem puhára pároljuk. Ha közben zsírjára sül, levét mindig csak egy kevés vízzel pótoljuk.
3. Közben a burgonyát meghámozzuk, és mintha gulyáslevest készítenénk, kockákra vágjuk, majd a zöldbabbal együtt (ha a bab fagyasztott, akkor 10-15 perccel később kell hozzáadni) a húshoz adjuk. Annyi– kb. 2,5 liter – vizet öntünk rá, amennyi levest szeretnénk. Kb. 1 púpozott kiskanálnyi sót szórunk bele és erősebb tűz fölött (a bográcsot lejjebb téve) fölforraljuk. Kis rést hagyva lefödjük, a tüzet mérsékeljük alatta (visszaemeljük a bográcsot), és kb. 25 perc alatt puhára főzzük. Amikor kész, utánafűszerezzük.
4. A tejfölt a liszttel simára keverjük, egy keveset a forró léből belemerünk, majd a levest ezzel sűrítjük. 1-2 percig forraljuk, majd a citrom levével vagy a tárkonyecettel kellemesen pikánsra ízesítjük, végül a fölaprított kaporral fűszerezzük.
Palócleves recepthez fűződő történet, jótanács
A leves ízét csemege vagy csípős gulyáskrémmel, pörköltízesítővel és csemege Piros Arannyal is megbolondíthatjuk.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.