Pacalpörkölt

Elkészítés módja
1. A pacalt gondosan megtisztítjuk (szerencsére a legtöbb helyen szépen előkészítve, hófehéren árulják) és megmossuk. Bő vízben feltesszük főni, majd amikor felforrt, leszűrjük és leöblítjük.
2. Annyi vizet öntünk rá ismét, hogy bőven ellepje. Megsózzuk (kb. 1 csapott kiskanál kell hozzá), babérlevelet dobunk bele, és 2-3 óra alatt puhára főzzük. Időközben elfövő levét pótoljuk. Akkor jó, ha a beleszúrt villa könnyedén kijön belőle.
3. Közben a megtisztított hagymát finomra, a kicsumázott paprikát meg a paradicsomot apró kockákra vágjuk. A hagymát egy lábasban, az olajon kevergetve megpirítjuk. A tűzről lehúzva a pirospaprikával megszórjuk, gyorsan elkeverjük és egy kevés (kb. 2 deci) vízzel felengedjük. A zúzott fokhagymát, az őrölt köményt, a paprika- meg a paradicsomkockákat is hozzáadjuk.
4. A megpuhult pacalt lecsöpögtetjük, lehűtjük, vékony, kb. kisujjnyi csíkokra vágjuk, majd az elkészített pörköltalapba keverjük, és további kb. 1 órán át pároljuk, közben elfövő levét pótoljuk. A paprikakrémmel tüzesítjük, utánasózzuk, de lehet őrölt fekete borssal meg egy kis majoránnával is fűszerezni. Köretnek sós burgonya illik hozzá.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.