Mézes akác- vagy bodzaparfé

Elkészítés módja
1. Az akácvirágfürtökről a virágokat levágjuk, a tejbe dobjuk; ha bodzával készítjük, akkor annak morzsoljuk apró virágait a tejbe. A lényeg, mindkét esetben minél kevesebb szár kerüljön bele. Fölforraljuk, lefödve hűlni hagyjuk, majd leszűrjük.
2. A tojásokat kissé felverjük, a mézzel simára dolgozzuk, a virágillatos tejet belecsorgatjuk. Kis lángon, habverővel szüntelen kevergetve fölforraljuk, ezalatt kissé besűrűsödik, olyan lesz, mint egy vaníliamártás. A tűzről levéve addig keverjük, amíg ki nem hűl, hogy ez gyorsabban menjen, jeges vízbe is állíthatjuk. A kevergetésnek nemcsak az a célja, hogy a massza ne tapadjon az edény falára, hanem az is, hogy ne essen össze, vagyis a térfogata se csökkenjen. Kb. fél órára letakarva betesszük a hűtőbe.
3. A tejszínt kemény habbá verjük. Kb. a harmadát a hideg tejes krémbe forgatjuk. Széles, könnyed mozdulatokkal két részletben adjuk hozzá a maradék tejszínhabot. Hideg vízzel kiöblített, még jobb, ha folpackkal bélelt őzgerincformába töltjük, és kifagyasztjuk.
4. Tálaláskor a formát néhány másodpercre forró vízbe állítjuk, tartalmát vágódeszkára borítjuk, forró vízbe mártott késsel ujjnyi vastagon fölszeletelve tányérra rakjuk. Egy kevés mézet rácsurgatunk, tejszínhabbal díszítjük.
5. A fahéj remekül harmonizál mind az akác, mind a bodzaparféval és a mézzel, ezért úgy is tálalhatjuk, hogy a tányérokra egy kevés őrölt fahéjat szitálunk, és erre fektetjük a parfét.
Mézes akác- vagy bodzaparfé recepthez fűződő történet, jótanács
Fontos betartani azt a folyamatot, hogy a tejszínhabot keverjük több részletben a mézes tejes krémbe; mert ha fordítva csináljuk, és a krémet csurgatjuk a tejszínhabba, akkor az könnyen összeugorhat, kicsapódhat! Az eredeti recept — mely Czermann János mestercukrásztól származik —, az akácparfé készítéséhez akácmézet ajánl. Mi azért tértünk el ettől, mert az akácméz jóval drágább mint a virágméz, azonkívül együtt már nagyon töményen akác ízt adtak a parfénak, ami nem biztos, hogy mindenkinek bejön.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.