Meggyes kevert

Elkészítés módja
1. A puha (szobahőmérsékletű) vajat/margarint először magában keverjük habosra, majd egyenként beledolgozzuk a tojások sárgáját is. A cukrot beleszórjuk, majd habverővel intenzíven keverjük, míg kifehéredik, és a cukor is elolvad benne. Ez 3-4 perc. A lisztet a sütőporral összekeverjük, az előzőekhez adjuk, végül a kemény habbá vert tojásfehérjét is beleforgatjuk, vigyázva, nehogy összetörjük.
2. Egy közepes nagyságú (28x28 centis) tepsit kivajazunk, kilisztezünk és a masszát egyenletesen belesimítjuk. A meggyet megtisztítjuk, kimagozzuk és a tészta tetejére rakosgatjuk. Ha fagyasztott és szobahőmérsékleten felengedett gyümölcsből vagy befőttből készítjük, mindig jól le kell csepegtetni.
3. A diót durvára vágjuk és a meggyre szórjuk. A vaníliás cukorral behintjük, azután előmelegített sütőben, közepes lánggal (190 °C; légkeveréses sütőben 170 °C) 15 percig, majd a sütés erősségét úgy 10 °C-al csökkentve további 25 percig sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, végül kockákra vágjuk.
Meggyes kevert recepthez fűződő történet, jótanács
Idényen kívül jól lecsöpögtetett fagyasztott vagy befőtt meggyből is készíthetjük. Meggy helyett cseresznyével, szilvával, sárgabarackkal vagy ribiszkével is készíthetjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.