Mille-feuille eperrel

Elkészítés módja
1. Az előnyújtott leveles tésztát tekerjük ki a papírból, majd szórjuk meg a porcukor felével. Ezután a sodrófával gyengéden menjünk át rajta párszor, hogy a cukor rátapadjon a tésztára. Figyeljünk, hogy ne nyújtsuk nagyobbra. Ha nem előnyújtott tésztával dolgozunk, akkor nyújtsuk ki jó vékonyra, majd úgy szórjuk meg porcukorral.
2. Ezután egy gyors mozdulattal fordítsuk rá a tésztát egy sütőpapírra, majd szórjuk meg a maradék porcukorral, és ismételjük meg az előző műveletet.
3. Ezután vágjuk fel három egyforma széles csíkra és a sütőpapírral együtt emeljük át egy tepsire, majd takarjuk le egy sütőpapírral. Ezután tegyünk rá egy akkora tepsit, hogy befedje a tésztacsíkokat. Így a tészta nem emelkedik meg sütés közben, és finom ropogósra sül.
4. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10-15 perc alatt szép aranybarnára. Én légkeverésnél 150 fokon, 12 percig sütöttem.
5. A sütőből kivéve vegyük le a tészta tetejéről a tepsit és a sütőpapírt, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Én az alsó sütőpapírral együtt átemeltemet egy rácsra, és úgy hűtöttem ki a lapokat.
6. A tésztát felszeletelhetjük még sütés előtt, majd mindegyiket külön töltsük meg a krémmel és az eperrel. Én csak három csíkba vágtam fel, majd miután megtöltöttem, recés-kenyérvágó késsel könnyen feltudtam szeletelni.
7. A mascarponét keverjük habosra a porcukorral és a vaníliás cukorral.
8. A Hulalát (vagy habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a mascarponekrémhez.
9. Az epret mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd vágjuk félbe.
10. Helyezzük tálcára az egyik tésztalapot, majd kenjük rá a krém felét. Ezután rakjuk ki a félbevágott eperrel, majd tegyük rá a következő tésztalapot. Erre kenjük rá a maradék krémet és rakjuk rá a maradék epret.
11. Végül helyezzük rá a maradék tésztalapot és szórjuk meg ízlés szerint porcukorral.
Mille-feuille eperrel recepthez fűződő történet, jótanács
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A lapokat közvetlenül tálalás előtt töltsük meg, különben magába szívja a nedvességet és nem lesz jó ropogós. Recés késsel könnyen feltudjuk szeletelni, ha egyben sütöttük meg a lapokat.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.