Medvehagymakrémleves

Medvehagymakrémleves recept
Hozzávalók
•  15 dkg medvehagymalevél
•  3 evőkanál burgonyapehely
•  2 szál újhagyma
•  1 gerezd fokhagyma
•  8 dl zöldség alapleves
•  1 evőkanál vaj
•  1 dl tejszín
• 
•  őrölt bors
•  őrölt szerecsendió

Elkészítés módja

1. Egy fazékban forrósítsuk fel a vajat, adjuk hozzá a felkarikázott újhagymát és az összezúzott fokhagymát.

2. Pár perc párolás után tegyük bele a megmosott és összevágott medvehagymát.

3. Fűszerezzük őrölt borssal, őrölt szerecsendióval és sóval.

4. Öntsük fel a zöldség alaplevessel, vagy vízzel és leveskockával.

5. Főzzük kb. 10-12 percig és botmixerrel pürésítsük.

6. A végén dúsítsuk 3 evőkanál burgonyapehellyel, tejszínnel.

7. Ez a leggyorsabb megoldás és még hámoznunk sem kell a krumplit hozzá.

8. Kicsit forraljuk még, kb. 2 percig és kész.

9. Kis tálkákban forrón tálaljuk, fokhagymás pirítóst kínáljunk mellé.

Medvehagymakrémleves recepthez fűződő történet, jótanács

Olívás bruschettával, és pirított hagymával kínáltam.

A leírásban szereplő Medvehagymakrémleves recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves, medvehagyma krémleves) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.