Málnatorta

Elkészítés módja
1. Az omlós tésztához a lisztet a vajjal elmorzsoljuk, a többi hozzávalóval gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, cipóvá formáljuk, és hűtőszekrényben fél órán át pihentetjük.
2. Közben egy 24 centi átmérőjű tortaformában piskótalapot sütünk (receptjét lásd külön). Az omlós tésztát egy ugyanakkora, kivajazott, belisztezett tortaformába nyomkodjuk, mint a piskótát, és a még közepesen forró sütőben (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 15 perc alatt megsütjük. A formában hagyjuk kihűlni, azután a fele lekvárral megkenjük. A piskótalapot ráillesztjük, a maradék lekvárral megkenjük.
3. A krémhez valókat egy lábasba tesszük, kevergetve pár perc alatt sűrűre főzzük. Egy kicsit hűlni hagyjuk, majd még melegen a piskótára kenjük.
4. Hűtőszekrényben dermedni hagyjuk, majd a tetejét a leöblített málnaszemekkel kirakjuk (ha fagyasztottat használunk, akkor fölengedjük, lecsöpögtetjük).
5. A tortazseléport az előírás szerint 6 deci vízbe szórjuk, a cukorral és a citromlével ízesítve felfőzzük. Még melegen a málnára locsoljuk, majd hűtőszekrénybe tesszük, míg meg nem szilárdul.
6. Tálaláskor a tortát forró vízbe mártott késsel körbevágjuk, majd a tortaformát leemeljük róla. A tetejét és az oldalát tejszínhabbal díszítjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.