Makói halpaprikás

Elkészítés módja
1. A pontyfilé bőrét lefejtjük, majd a halhúst 8 kisebb, de mindenképpen egyforma szeletre vágjuk, azután sűrűn bevagdossuk, vagyis húsát 2-3 milliméterenként mélyen beirdaljuk. 1 kiskanál sóval ízesítjük. 4 evőkanál lisztet fél evőkanál pirospaprikával és a borssal összekeverünk, majd az előkészített halszeleteket megforgatjuk benne. 4 evőkanál olajban oldalanként kb. 4 perc alatt megsütjük, lecsöpögtetve félretesszük.
2. A hagymát finomra vágjuk. A gombát megtisztítjuk, a paprikát kicsumázzuk, a paradicsom szárát kimetsszük. A gombát vékony cikkekre, az utóbbiakat 2 centis kockákra vágjuk. A kolbászt, miután bőrét lehúztuk, fölkarikázzuk.
3. Egy széles lábasban vagy serpenyőben 4 evőkanál olajat megforrósítunk, majd a hagymát megfonnyasztjuk rajta. Először a gombát és a paprikát adjuk hozzá, majd pár percnyi pirítás után a paradicsomot és a kolbászt is. 1-2 percig pirítjuk, azután 1 evőkanálnyi pirospaprikával meghintjük.
4. Elkeverjük, a fölaprított lestyánnal és a darált csípős paprikával fűszerezzük, 1 kiskanál sóval ízesítjük. 1 deci vizet öntünk rá. A tejfölt vagy tejszínt a liszttel simára keverjük, a lecsós kolbászos alaphoz öntjük, 2-3 percig forraljuk, ezalatt kellően besűrűsödik. Végül az elősütött halszeleteket rárakjuk, lefedjük, 3-4 perc alatt megforrósítjuk. Pörcös túrós csuszával tálaljuk.
Makói halpaprikás recepthez fűződő történet, jótanács
Ponty helyett más, lehetőleg szálkamentes halból, például harcsából, pisztrángból, fogasból, sőt. tengeri halból is készíthetjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.