Karácsonyi narancstorta
Elkészítés módja
1. A torta tésztájához a tojások sárgáját a cukor kétharmadával 3-4 perc alatt fehéredésig keverjük. A narancs reszelt héját és kifacsart levét (kb. 1 dl), meg a vizet hozzáadjuk. A sütőporral összeforgatott lisztet belekeverjük.
2. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé a maradék cukrot is hozzáadjuk. Óvatos mozdulatokkal az előzőekbe forgatjuk. Egyenletesen egy kikent, belisztezett 23 centi átmérőjű tortaformába vagy szívformába simítjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (175 °C; légkeveréses sütőben 160 °C) kb. 35 percig sütjük.
3. A krémhez a narancsok reszelt héját és levét (kb. 2 deci) egy lábasba töltjük. A pudingporral, a cukorral, a tojásokkal és a tejjel, kevergetve pár perc alatt sűrűre főzzük. Amikor már csak langyos, jól kikeverjük. A puha (szoba hőmérsékletű) vajat (margarint) először magában keverjük habosra, majd kanalanként a narancskrémet is beledolgozzuk. A kihűlt tortakorongot lapjában 3 részre vágjuk, és 2-3 evőkanál narancslével mindegyiket meglocsoljuk. Ezután krémmel megkenjük úgy, hogy a tetejére meg az oldalára is jusson belőle.
4. A torta oldalára szánt mandulát egy serpenyőben aranybarnára pirítjuk, hűlni hagyjuk, majd a torta oldalához tapasztjuk. Betesszük a hűtőszekrénybe, hogy egy kissé megdermedjen.
5. A torta tetejét tejszínhabbal és narancsgerezdekkel díszítjük.
Karácsonyi narancstorta recepthez fűződő történet, jótanács
A tortát az ünnepnek megfelelően is díszíthetjük. Ehhez a csokoládét fölolvasztjuk, majd sima csöves habzsákba vagy a magunk által sütőpapírból hajtogatott kis habzsákba töltjük. Ezután sütőpapírra kis fenyő- formákat rajzolunk vele. Megvárjuk, amíg megdermednek, azután a papírról óvatosan lefejtjük őket, és a tejszínhabba állítgatjuk.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.