Káposztás őz cseréptálban sütve

Elkészítés módja
1. A szalonnát apróra, a megtisztított vöröshagymát finomra vágjuk. A fölengedett húst – miután esetleges hártyáit lefejtettük – 1 centis kockákra, míg a kitorzsázott káposztát kétszer ekkorára daraboljuk.
2. Az így előkészített hozzávalókat egy nagy tálba tesszük, és az árpagyönggyel, a sóval, a borssal meg az apróra vágott zöldfűszerekkel összekeverjük.
3. Ezután az előírás szerint beáztatott cserépedénybe átszedjük, kb. 7 deci vizet ráöntünk, lefedjük, majd sütőbe tesszük, amit a közepesnél kicsit kisebb lángra (175 °C; légkeveréses sütőben 160 °C) kapcsolunk. Az ételt kb. 3 órán át pároljuk, közben párszor megkeverjük. Tálalás előtt, ha kell, utánafűszerezzük, ecettel pikánsra ízesítjük.
Káposztás őz cseréptálban sütve recepthez fűződő történet, jótanács
Őz helyett szarvasból, vaddisznóból vagy marhalábszárból is ugyanígy készítjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.