Kalácstorta

Elkészítés módja
1. A tésztához a tojássárgáját a cukor egyharmadával habosra keverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé a maradék cukrot is beleszórjuk. A lisztet a sütőporral összeforgatjuk. A kétféle tojásos masszát laza mozdulatokkal egymásba forgatjuk, közben apránként beleszitáljuk a lisztet is. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb.20 percig sütjük.
2. A krémhez 5 deci tejet fölforralunk. A maradék 1 decit a pudingporral, a cukorral és a kakaóporral simára keverjük. A forró tejhez öntjük, kevergetve pár perc alatt sűrűre főzzük. A tűzről levéve a vajat vagy margarint is hozzáadjuk. Jó 1 óra múlva, amikor teljesen kihűlt, habosra keverjük.
3. A kalácsot kisujjnyi vastagon fölszeleteljük. A tésztát lapjában kettévágjuk, az egyiket tálra tesszük. A krém egynegyedét egyenletesen rákenjük. Erre kalácsszeleteket és eltört darabokat rakunk úgy, hogy kiadja a kör formát. Először a lekvár felét, majd újabb egynegyednyi krémet kenünk rá. Ismét kalács, lekvár, majd krém következik. A másik tésztakoronggal beborítjuk, végül a maradék krémmel a tetejét és az oldalát körbekenjük. Egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük, hogy összeérjen.
4. Tálaláskor habfixálóval \"erősített\" tejszínhabot nyomunk a tetejére, amire egy kevés csokoládét reszelünk.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.