Hallabdák burgonyahálóban

Elkészítés módja
1. A körethez a burgonyát héjában, enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük. Még melegen meghámozzuk, áttörjük. Amikor kihűlt, 1 mokkáskanál sóval ízesítjük, a tojások sárgáját beledolgozzuk, a szerecsendióval meg a borssal fűszerezzük.
2. Közben a halhúst kétszer ledaráljuk. Ha bőrös, akkor azt előbb lefejtjük róla, majd a nagyobb szálkákat is kiszedjük. Az apróbbak a darálással eltűnnek, így akár kisebb gyerekek is biztonsággal ehetnek a fogásból. A darált halhúst megsózzuk, a szerecsendióval meg a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük, a zsemlemorzsát hozzáadjuk, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét is beleforgatjuk.
3. Nedves kézzel 16 diónyi gömböt formálunk belőle, amit egy közepes, kivajazott tepsibe rakosgatunk. A burgonyás masszát csillagcsöves habzsákba töltjük, és a gombócok közé nyomjuk, de a tetejükre is juthat belőle.
4. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 160 °C) kb. 15 percig sütjük. Ezalatt a burgonya teteje kissé megpirul, a halgombócok pedig átsülnek. Paradicsom cikkekkel díszítve tálaljuk.
Hallabdák burgonyahálóban recepthez fűződő történet, jótanács
Ponty helyett másféle halfilével is készíthetjük, lehet például harcsa, pisztráng, fogas, tengeri hal.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.