Gyoza hortobágyi módra

Gyoza hortobágyi módra recept
Hozzávalók
a tésztához:
•  30 dkg (2 csészényi) finomliszt
•  fél kiskanál só
•  kb. 1.5 dl víz (de ebben az esetben az a tökéletes ha súlyra kimérjük mert 1 rész víz 2 rész liszt a tökéletes arány)
a töltelékhez és a mártáshoz:
•  2 adag hagyományos módon főzött csirke- vagy borjúpaprikás (kb. 30 dkg hús legyen benne)
•  1-1 kisebb kemény paradicsom és paprika (tévépaprika)
•  néhány karika csípős zöldpaprika
•  csipetnyi só
a nyújtáshoz: finomliszt
a sütéshez:
•  4-5 evőkanál olaj
a tálaláshoz:
•  a csirke- vagy borjúpaprikás leve (szaftja)

Elkészítés módja

1. A tésztához való lisztet egy hőálló tálba szórjuk, a sóval összeforgatjuk. A vizet fölforraljuk, a lisztre öntjük, és eleinte fakanállal, majd kézzel addig dolgozzuk, gyúrjuk, míg kemény, a mi gyúrt tésztánkhoz (levestésztánkhoz) hasonló állagú tészta lesz belőle. Letakarva pihentetjük kb. 25 percen át, ezalatt elkészítjük a töltelékét.

2. Ehhez a húst, aminek kb. 30 dekának kell lennie, finomra vágjuk, egy tálba rakjuk. A paradicsomot, miután szárát kimetszettük, félbevágjuk, magos belsejét kikaparjuk, húsát nagyon apró kockákra vágjuk, ahogyan a kicsumázott paprikát, és zöldpaprikát is. A húshoz keverjük.

3. A tésztát enyhén meglisztezett gyúrólapon kb. 2 milliméter vékonyságúra nyújtjuk. A legkönnyebb, ha van kis tésztanyújtónk, és azon engedjük át párszor, míg elérjük a kívánt vékonyságot. Ezután egy 8-10 centi átmérőjű éles pogácsaszaggatóval kiszúrjuk.

4. A kis tésztakorongokat vizes ecsettel megkenjük, majd mindegyiknek a közepére egy kis csíkban kb. 1 kiskanálnyi húsos tölteléket halmozunk. A tésztát a töltelék fölött egymáshoz illesztjük, jól összenyomkodjuk. Ezeknek a kis félholdaknak azután úgy adunk „sárkány“ formát, hogy tetejüket 4-5 helyen összecsippentjük, jól összenyomjuk.

5. Egy fedeles serpenyőbe öntjük az olajat, a kis tésztacsomagokat beleállítjuk, lefedjük, majd nagy lángra tesszük. Nagyjából 2 percig sütjük, ezalatt a tészta alja szépen megbarnul. Ekkor kb. féldecinyi vizet öntünk alá, azonnal lefedjük, és további kb. 2 percre visszatesszük a tűzre. Ezalatt a víz elpárolog alóla, a keletkező gőzben pedig a kis tésztabatyuk teteje is megpuhul.

6. Forrón, a meleg paprikásmártással tálaljuk, és ebbe mártogatjuk, mielőtt befalatoznánk.

A leírásban szereplő Gyoza hortobágyi módra recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.