Gombás, szalonnás rácsos

Elkészítés módja
1. A lisztet a sütőporral és a sóval összeforgatjuk, a vajat/margarint elmorzsoljuk benne. A tojással és annyi tejföllel dolgozzuk össze, hogy közepesen kemény tészta legyen belőle. Egy nagyobb és egy kisebb cipót formálunk belőle (nagyjából 60-40% arányban), és letakarva hűtőszekrénybe tesszük, amíg a tölteléke elkészül.
2. A szalonnát apró kockákra vágjuk és egy széles serpenyőben vagy lábasban a zsírját kiolvasztjuk. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, a szalonnához adva megfonnyasztjuk – ha a szalonna nem engedett volna elegendő zsírt, akkor 1-2 evőkanál olajat is öntsünk rá. A gombát megtisztítjuk, apróra vágjuk, a hagymára dobjuk, 6-7 perc alatt megpirítjuk. A finomra aprított petrezselyemmel és egy kevés oreganoval fűszerezzük, megsózzuk, megborsozzuk, végül belekeverjük az apró kockákra vágott paprikát is. A tűzről lehúzzuk. A zsemlét hideg vízbe áztatjuk, kifacsarjuk, a gombához adjuk. A tojásokat egy kis tálban fölverjük, egy keveset (kb. fél tojásnyit) félreteszünk belőle a tészta lekenéséhez, a többit a gombás masszába dolgozzuk.
3. A nagyobbik tésztacipót enyhén meglisztezett gyúrólapon kinyújtjuk, majd egy margarinnal kikent 26 centi átmérőjű, alacsony peremű tortaformát kibélelünk vele úgy, hogy pereme is legyen. A gombás masszát egyenletesen rásimítjuk.
4. A kisebb tésztát is kinyújtjuk, kisujjnyi széles csíkokat vágunk belőle és a gomba tetejét berácsozzuk vele. A tésztát a félretett felvert tojással lekenjük, a rácsok között pedig reszelt sajtot szórunk a gombára.
5. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C) kb.30 perc alatt megsütjük. Kockákra vágva, melegen tálaljuk.
Gombás, szalonnás rácsos recepthez fűződő történet, jótanács
Ahogy a képen is látható, nemcsak nagy, hanem kis kosárformákban is megsüthetjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.