Füstölthering-krém

Elkészítés módja
1. A heringet egy vágódeszkára fektetjük, és ujjal vagy kiskéssel alányúlva a bőrét lehúzzuk. Következő lépésként a hal gerincét és szálkáit távolítjuk el. Az így kapott filéket kisebb falatokra tépkedjük, és gyorsvágógépbe rakjuk, közben ami szálkát találunk benne, azt is kiszedjük.
2. A zsemlét közepes kockákra vágjuk, egy tálba szórjuk, majd annyi tejet öntünk rá, amennyitől fölpuhul, de nem lesz túl lágy. Éppen ezért, amikor ráöntöttük a tejet, egy kicsit nyomkodjuk a tál aljához (tömörítsük) a zsemlét. Pár perc elteltével fakanállal jól összetörjük, azután a halhoz adjuk.
3. A vajat fölkockázva ugyancsak az előzőekhez adjuk, a mustárral és a citrom kifacsart levével ízesítjük, kissé megsózzuk, megborsozzuk.
4. Forró pirítósra kenve (ebben az esetben apróra vágott metélőhagymával is fűszerezhetjük) vagy csillagcsöves habzsákból rányomva illetve főtt tojásra halmozva tálaljuk. ízesítjük, sózzuk, borsozzuk, pürévé keverjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.