Fügés-túrós linzerpite

Elkészítés módja
1. A tésztához a lisztet és a sót a vajjal együtt összemorzsoljuk, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót és sima tésztát gyúrunk belőle. A tésztát egy formába nyomkodjuk, majd egyenletesen elsimítjuk annak alján és oldalán. Ezt követően 30 percre a hűtőbe rakjuk, de még jobb ha a fagyasztóba kerül nagyjából 20 percre.
2. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, majd a hűtött tésztát 2-3 helyen megszurkáljuk, alufóliával kibéleljük, beleszórunk egy nagy adag sütőbabot (vagy ami éppen van), és “vakon” sütjük 10 percig, majd ezt követően a nehezék nélkül még újabb 4 percig.
3. A krémhez robotgép segítségével krémesre keverjük a hozzávalókat, ezt ráöntjük az elősütött tésztára, majd lazán belepottyantjuk a krémbe a felnegyedelt fügéket.
4. A sütit még 180 fokon 25-30 percig sütjük. Csak akkor szeleteljük, ha kihűlt. Ha nagyon nem bírjuk tovább, akár langyosan is nekieshetünk. :)
Fügés-túrós linzerpite recepthez fűződő történet, jótanács
A piteforma 24 cm átmérőjű, kivehető aljú. Én egy kicsit kikentem vajjal, majd beliszteztem.
Ezzel a fügés-túrós linzerpitével kívánok beszállni a fügeszezonba. A pite nagyon finom, ezért vigyázat, mert függőséget okoz! Most egy olyan pitét készítettem, ahol az omlós linzertészta, a túrós-mascarponés töltelék és persze a friss füge egészen fantasztikus egységet alkotnak.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.