Debreceni kelkáposztás fácán

Debreceni kelkáposztás fácán  recept
Hozzávalók
•  1 nagyobb (kb. 80 dkg-os) konyhakész fagyasztott fácán
•  5-6 dkg füstölt (csemege) szalonna
• 
•  őrölt fekete bors
•  20 dkg főtt füstölt császárszalonna
•  2 közepes vöröshagyma
•  3 evőkanál olaj
•  4 közepes sárgarépa (kb. 40 dkg)
•  2 pár debreceni (kb. 35 dkg)
•  2 babérlevél
•  1 kis csokor petrezselyem
•  2-3 ágacska friss vagy 1 kiskanálnyi szárított kakukkfű
•  1 fej kelkáposzta (kb. 1.4 kg)
•  1 csapott evőkanál ételízesítő por

Elkészítés módja

1. A fölengedett fácánt megmossuk, leszárogatjuk, majd a bőrén maradt tolltokokat, tollakat csipesszel kiszedjük. A füstölt szalonnát 0,5 centi vastag csíkokra vágjuk, és a vadszárnyas mellét és combjait megtűzdeljük vele. Kb. 1 kiskanál sóval meg feleannyi borssal kívül-belül bedörzsöljük, félretesszük.

2. A császárszalonnát 1 centis kockákra, a megtisztított vöröshagymát finomra vágjuk. Együtt egy nagy lábasba az olajra dobjuk, és közepes lángon pirítani kezdjük. 3-4 perc elteltével a fácánt is beletesszük, és többször megforgatva addig sütjük, míg körös-körül ki nem fehéredik.

3. Ezután félretesszük, a szalonnás hagymára pedig az ujjnyi vastagon fölszeletelt sárgarépát és debrecenit dobjuk. A babérlevéllel, a fölaprított petrezselyemmel és a kakukkfűvel fűszerezve 4-5 percig együtt pirítjuk.

4. Közben a kelt félbevágva kitorzsázzuk, megmossuk, kb. 3 centis kockákra vágjuk, és az előzőekhez adjuk. Jól átforgatjuk, 3 deci vizet aláöntünk, az ételízesítőt beleszórjuk.

5. A fácánt belefektetjük, az edényt közepesen forró (190 °C; légkeveréses sütőben 175 °C) sütőbe toljuk, és az ételt kb. 1 óra alatt puhára pároljuk.

6. Az utolsó 10-15 percben fedő nélkül sütjük, hogy kissé megpiruljon. (Ha a lábas nem tehető sütőbe, mert például bakelit füle van, az elősütött hozzávalókat tepsibe kell áttenni.) Tálaláskor a fácánt elnegyedeljük, és az ízes káposztára fektetjük.

Debreceni kelkáposztás fácán recepthez fűződő történet, jótanács

Csirkét vagy gyöngytyúkot ugyanígy süthetünk, de a csirkét tűzdelni sem kell.

A leírásban szereplő Debreceni kelkáposztás fácán recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.