Citromos, tejszínes báránybecsinált

Citromos, tejszínes báránybecsinált recept
Hozzávalók
•  70-80 dkg kicsontozott báránylapocka vagy szegy (bárányeleje)
• 
•  őrölt fehér bors
•  2 sárgarépa
•  1 petrezselyemgyökér
•  1 kisebb vöröshagyma
•  6 dkg vaj
•  2 evőkanál (4-5 dkg) finomliszt
•  1 kisebb citrom
•  1 csokor petrezselyem
•  1 tojássárgája
•  2 dl főzőtejszín

Elkészítés módja

1. A bárányhúst 2 centis kockákra vágjuk. Annyi hideg vízben, amennyi éppen ellepi, feltesszük főni. Amikor a víz fölforrt, leszűrjük, a húst hideg vízben leöblítjük, majd ismét föltesszük főni annyi vízben, amennyi kb. ujjnyira ellepi. Amikor fölforrt kis lángra állítjuk, keletkező szürkés habját leszedjük.

2. Megsózzuk, megborsozzuk, a négybe vágott vegyes zöldséget és az egészben hagyott hagymát belerakjuk. Kis rést hagyva lefödjük, és a húst bő 1 óra alatt vajpuhára főzzük.

3. Amíg a bárány puhul, világos vajas rántást készítünk. Ehhez a vajat egy kisebb lábasban fölolvasztjuk, majd a lisztet kevergetve kb. 1 perc alatt megfuttatjuk rajta, de vigyázzunk, megpirulnia nem szabad! Hűlni hagyjuk. Amikor a bárány megpuhult, a zöldségeket és a hagymát kiemeljük belőle. Levéből egy merőkanálnyit a rántáshoz adunk, simára keverjük, így öntjük vissza a húshoz, és többször megkeverve néhány percig forraljuk. Ezalatt a leve mártásszerűen besűrűsödik. A jól megmosott citrom sárga héját belereszeljük, levét belefacsarjuk, a finomra vágott petrezselyemmel fűszerezzük. Megkóstoljuk, ha kell, utánasózzuk, borsozzuk.

4. A tojássárgáját a tejszínnel elhabarjuk. Egy keveset a bárány sűrű levéből hozzámerünk, simára keverjük, majd így öntjük a húshoz. Éppen csak elkeverjük, a tűzről lehúzzuk, de vigyázzunk, fölforrnia már nem szabad, mert akkor kicsapódhat benne a tojás. Zöldséges rizzsel tálaljuk.

A leírásban szereplő Citromos, tejszínes báránybecsinált recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.