Citromos pulykaragu

Citromos pulykaragu recept
Hozzávalók
•  80 dkg kicsontozott pulyka felsőcomb (filé)
•  4 evőkanál olaj
•  1 kiskanál só
•  1 nagy citrom leve
•  2 dl főzőtejszín
•  1 dl tejföl
•  1 evőkanál finomliszt
•  1 kiskanál mustár
•  1 babérlevél
• 
•  őrölt fekete bors

Elkészítés módja

1. A combfilét 1,5-2 centis kockákra vágjuk, és egy lábasban, a megforrósított olajon kevergetve fehéredésig sütjük. Megsózzuk, 1 deci vizet öntünk alá, és lefedve kb. 45 perc alatt vajpuhára pároljuk. Közben párszor megkeverjük, és az sem baj, ha a leve is fő. Ezzel kész is az alap.

2. A babérlevelet a puha húshoz adjuk, 4-5 percig főzzük. A citrom kifacsart levét a tejszínnel, a tejföllel, a liszttel és a mustárral simára keverjük, a pulykát ezzel ízesítjük, sűrítjük, végül utánasózzuk, megborsozzuk.

Citromos pulykaragu recepthez fűződő történet, jótanács

Amikor többen jönnek össze ebédre, nem könnyű mindenki kedvére főzni. Ki a gombát nem szereti, ki a csípőset, ki a kaprot – és még lehetne sorolni. Ezért különösen praktikus ez az alaprecept, amit ha kész, kedvünkre úgy variálhatunk, hogy az összes vendég ízlésének megfelelő legyen. Fontos: az alaprecept 4 főre szól, ahogyan egyenként mindegyik kiegészítő mártás vagy ragu leírása is, tehát ha kétfélét akarunk készíteni, vagy a húsmennyiséget duplázzuk vagy a mártás mennyiségét felezzük!

A leírásban szereplő Citromos pulykaragu recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.