Caesar-saláta

Elkészítés módja
3. A római saláta tövénél 2-3 centit, a sötétzöld leveleknek pedig a hegyét le kell vágni, mert keserű. Ezután leveleire bontjuk, megmossuk. Külső leveleit féltenyérnyi falatokra tépkedjük, belsejét – a kisebb leveleket – egyben hagyjuk. Megszikkasztjuk.
4. A lecsöpögtetett szardella kétharmadát a maradék fokhagymával pépessé dolgozzuk. A tojássárgájával, a mustárral és a balzsamecettel összekeverjük, majd habverővel dolgozva tovább, apránként az olívaolajat is hozzáadjuk. A majonézre emlékeztető, de annál hígabb és erősebb ízű öntetet kapunk.
5. A római salátát a pirított zsemlekockákkal összeforgatjuk, tányérra rakjuk, majd közvetlenül tálalás előtt annyit locsolunk rá a balzsamecetes öntetből, hogy kellemesen befedje, de véletlenül se áztassa el. Egy kevés borsot őrölünk rá, szardellacsíkokkal díszítjük, végül a reszelt parmezánnal meghintjük.
Caesar-saláta recepthez fűződő történet, jótanács
Semmi köze a Caesar-salátának az ismert államférfiúhoz, de az antik Rómához sem. Sőt, a névrokon César Ritz úrhoz sem, aki a róla elnevezett párizsi hotelban számos gasztronómiai újítást vezetett be. Ez a saláta a legújabb kor találmánya: egészen pontosan Tijuana városában, Mexikóban találták-tálalták fel először,1924-ben. Megalkotója az egyik helyi étterem-mulató tulajdonosa, Caesar Cardini mester. Az alaprecept: római saláta, fokhagymás vinaigrette öntet egy kevés Worcester-szósszal ízesítve, apró, pirított kenyérkockák és reszelt parmezán sajt, kiegészítésképp esetleg tojássárgája és a ringli.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.