Bodza vajastésztája

Elkészítés módja
1. A tejet meglangyosítjuk, az élesztőt belemorzsoljuk, meleg helyen 15 perc alatt fölfuttatjuk. A lisztet átszitáljuk, 10 dekányit félreteszünk belőle, a többit a sóval és a porcukorral összeforgatjuk. A tejes élesztőt és 15 deka olvasztott, de nem meleg vajat ráöntünk, és 6-8 perc alatt közepesen kemény kelt tésztát dagasztunk belőle, közben a tojássárgáját is beledolgozzuk. Akkor jó, ha elválik az edény falától. Nyomban letakarjuk, és betesszük a hűtőszekrénybe, hogy az élesztő ne kezdhessen el dolgozni. A félretett lisztet 35 deka hideg vajjal összekeverjük, téglalap alakúra formáljuk, letakarva ugyancsak a hűtőszekrénybe tesszük. 30-50 percen át pihentetjük.
2. Az élesztős tésztát enyhén meg- lisztezett gyúrólapon kinyújtjuk úgy, hogy nagyjából egy négylevelű lóherére hasonlítson, de a közepét hagyjuk egy kicsit vastagabbra. Ide kerül a lisztes vaj, amire a tészta mind a négy „fülét” (a lóhere leveleit) ráhajtjuk. A tésztát nyomban enyhén meglisztezett gyúrólapon kb. félcenti vastagságú téglalappá nyújtjuk. Balról is, jobbról is egynegyednyit a tészta közepéig felhajtunk, majd a tészták találkozásánál újból félbehajtjuk. Ez az úgynevezett dupla hajtás. Konyharuhával letakarva fél órára betesszük a hűtőszekrénybe.
3. Ezután enyhén meglisztezett gyúrólapon, 90 fokkal elfordítva nagyjából félcenti vékonyra, téglalap alakúra nyújtjuk, és szimplán hajtjuk. Ezt úgy kell, hogy balról egyharmadnyit a tészta közepére hajtunk, és erre hajtjuk rá jobbról a tészta egyharmadát. Letakarva fél órára betesszük a hűtőszekrénybe.
4. A dupla hajtást pihentetéssel együtt megismételjük – cukrászdákban és pékségekben eredetileg három szimpla hajtással készül ez a tészta, de ez ízlés dolga.
5. Hajtogatás közben elkészíthetjük a töltelékeket. Ha mindbe tehéntúró kerül, akkor 50 dekányit keverjünk össze 1-2 evőkanál tejföllel, 1 evőkanál búzadarával, 1 kisebb citrom reszelt héjával, 2-3 evőkanál kristálycukorral és 1 csomag vaníliás cukorral. Aki szereti, mazsolát is keverhet hozzá. Ha mindbe dió vagy mák kerül, akkor 1 deci tejet forrósítsunk föl, és keverjünk hozzá 25 deka darált mákot vagy diót és 15-20 deka kristálycukrot. Egy kisebb narancs vagy citrom reszelt héjával is ízesíthetjük. Ha gesztenyével töltjük, akkor 50 deka fagyasztott, szobahőmérsékleten fölengedett gesztenyemasszát 2-3 evőkanál rummal ízesítünk, de tetszés szerint édesíthetjük 1-2 evőkanál porcukorral vagy 1-2 csomag vaníliás cukorral is. Bármelyik tölteléket is készítettük el, a tészta gyúrásánál megmaradt 2 tojásfehérjét habbá verve beleforgathatjuk.
6. A hajtogatott tésztát enyhén meglisztezett gyúrólapon 72x45 centis téglalappá nyújtjuk, majd 9 centis négyzetekre vágjuk. Ha batyut készítünk, akkor a tészták közepére halmozunk a töltelékből, és a tészta négy sarkát a töltelékre hajtjuk. Ha kifliket készítünk, akkor a felénk eső oldalukra halmozzuk a tölteléket, feltekerjük, és kifli alakúra hajlítjuk. Ha papucsokat készítünk, akkor a kis tésztákra átlósan halmozzuk rá a tölteléket, és a másik két szabadon maradó sarkát ráhajtjuk.
7. Akárhogy is töltöttük, formáltuk, kivajazott tepsire rakjuk, felvert tojással lekenjük, és meleg helyen 35-45 perecen át kelesztjük. Végül előmelegített sütőben, a közepesnél erősebb lánggal (210 °C; légkeveréses sütőben 190 °C) 22-24 percig sütjük. Még melegen behintjük porcukorral.
Bodza vajastésztája recepthez fűződő történet, jótanács
Valamivel több mint 1 órányi pihentetést megspórolhatunk, ha a tésztát a következőképp készítjük elő. A bedagasztott élesztős tésztát enyhén meglisztezett gyúrólapon kb. fél centi vastagságú téglalappá nyújtjuk. A félretett 10 dekányi lisztet a 35 dekányi puha (szobahőmérsékletű) vajjal összekeverjük, egyenletesen a tésztára kenjük. (Fontos, hogy az élesztős és a vajas rész is egyforma hőmérsékletűek legyenek, és az élesztő még ne kezdjen el dolgozni. Ugyanezt a célt szolgálja, amikor a klasszikus recept szerint először hűtőszekrénybe tesszük mindkettőt.) Balról is, jobbról is egynegyednyit a tészta közepéig felhajtunk, majd a tészták találkozásánál újból félbehajtjuk. Ez az úgynevezett dupla hajtás. Konyharuhával letakarva fél órára betesszük a hűtőbe, és ugyanúgy hajtogatjuk, sütjük, mint az előbbiekben.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.