Bélszín olaszos fűszeres vajjal, angolos parajjal

Elkészítés módja
1. A bélszín– amit általában egészben lehet kapni – előkészítése felhasználásától függetlenül pácolást igényel. Ehhez a hús tetején húzódó vékony fehér hártyát késsel lefejtjük. Miután ehhez az ételhez a vesepecsenye vastag törzse kell, vágjunk le egyben 80 dekányit. A leeső vékony, illetve a másik oldalán lévő vastag, úgynevezett fejrészt más ételhez, például tokányhoz, tatárbifsztekhez, carpaccióhoz használhatjuk el, de addig ezeket a húsrészeket le is fagyaszthatjuk.
2. A pecsenyét mustár és őrölt fekete bors keverékével bedörzsöljük, majd egy akkora tálba tesszük, amekkorába pont belefér. Annyi olajat öntünk rá, amennyi ellepi.
(Ha túl nagy tálba tesszük, sokkal több olaj kell rá.) Hűtőszekrényben így érleljük 3-5 napon át, közben párszor megforgatjuk.3. Sütés előtt pár nappal elkészíthetjük a fűszervajat is. Ehhez a puha (szobahőmérsékletű) vajat habosra keverjük. A frissen reszelt parmezánnal, a sóval, a borssal, a mustárral ízesítjük. A metélőhagymát, a kétféle olajbogyót és a piros húsú paprikát nagyon apróra vágjuk, hozzáadjuk. Egy kiterített alufólia lapra kanalazzuk, és henger alakúra formázva összegöngyöljük. Tálalásig mélyhűtőbe rakjuk, hogy megdermedjen.
4. Sütéskor begyújtjuk a faszenet és azalatt a fél óra alatt, míg csak közepesen erős parázs lesz belőle, a köretnek szánt spenót szárát lecsipkedjük, a leveleket megmossuk, leszárogatjuk. Az érlelt bélszínt lecsöpögtetjük, de pácoláshoz használt olaját is félretesszük, mert ez sütéskor a húsok kenegetéséhez tökéletes lesz. 8, egyenként kb. kétujjnyi vastag szeletre vágjuk és tenyérrel egy kicsit ellapítjuk. 1-1 szelet szalonnát tekerünk az oldalukra, amit fogvájóval rögzítünk.
5. Amikor a rostély kellően forró és a faszén gyengén parázslik alatta, először egy nagy serpenyőt vagy lábast teszünk rá. A körethez való vajat fölolvasztjuk benne, majd a zúzott fokhagymát vagy fokhagymakrémet, fél perc elteltével pedig a parajt keverjük hozzá. Kissé megsózzuk, megborsozzuk és 2-3 percig kevergetve pároljuk, ezalatt a spenót összeesik. A tűzről levesszük, tálaláskor már csak melegíteni kell.
6. Következnek a húsok, amiket azzal az olajjal kenünk meg, amiben pácoltuk, és így fektetjük a rostélyra. Enyhén megsózzuk, megborsozzuk, kb. 4 percig sütjük, majd a szeleteket megfordítjuk, újabb kb. 4 percig sütjük, ezt az oldalukat is sózzuk, borsozzuk. Tányérra rakjuk. A spenótot visszatesszük a rostélyra, megforrósítjuk. Ez a körete a bélszínnek, mely akkor jó, ha szép félangolosra sült, azaz a közepe rózsaszínű, de nem véres.
7. A fűszervajat kicsomagolva 8 karikára vágjuk és minden hússzeletre rakunk belőle egyet. A megforrósított spenóttal tálaljuk.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.