Megahamburger, avagy „eddlemagad” szendvics

Elkészítés módja
1. A marhahúst kisebb darabokra vágjuk, majd a zsiradékkal együtt ledaráljuk. Úgy kalkuláljunk, hogy a soványabb marhahúshoz több, a zsírosabbhoz kevesebb zsiradék kell. Nagyjából akkor jó, ha 5:1 a hús és zsiradék aránya. Nedves kézzel a masszából 6, egyenként kb. tenyérnyi, kisujjnyi vastagságú, 22-25 dekás húspogácsát formálunk, tálcára rakjuk és letakarva betesszük a hűtőszekrénybe. Nem történt tévedés, ebbe a változatba se só, se semmiféle fűszer nem kerül!
2. Amíg a hús a sütésre vár, előkészülünk minden mással. Az öntethez a majonézt a lecsöpögtetett, majd lereszelt ecetes uborkával, a finomra vágott kaporral és a ketchuppal összekeverjük. A zöldféléket megmossuk, megtisztítjuk. A salátát leveleire szedjük, a nagyobbakat félbetépjük. A paradicsomokat, miután szárukat kimetszettük, karikákra vágjuk, ahogyan a kígyóuborkát és a kétféle hagymát is. Utóbbiakat gyűrűire szedjük.
3. Amikor a rostély kellően forró, és a faszén csak parázslik alatta, a húspogácsákat rárakjuk. Nagyjából 3 percig sütjük. Ezután megfordítjuk, egy kevés worchesterrel meglocsoljuk és mindegyikre 1-1 szelet lapkasajtot fektetünk. Az a 3 perc, amíg az alsó fele is megsül a húsnak, pontosan elég arra, hogy a sajt a tetejére olvadjon. Közben a félbe-vágott bucik alját is rárakjuk a rostélyra (vágott felükkel lefelé), és enyhén megpirítjuk.
4. Amikor készek, egy hőálló tálcára átemeljük, és következhet a szendvics összeállítása. A megpirított alsó részekre egy kevés ízesített majonézt locsolunk, amire salátalevél kerül. Következik a húspogácsa úgy, hogy sajtos része legyen fölfelé. Egy kevés mustárral és ketchuppal meglocsoljuk, majd megrakjuk paradicsom-, uborka- és hagymakarikákkal. Egy kevés fűszeres majonézt locsolunk rá, végül tetejükre rakjuk az időközben vágott oldalukon megpirított kalapokat (a bucik tetejét) is.
5. Ha akarjuk, így egészben fél percre vissza rakhatjuk a grillre, de vigyázzunk, meg ne égjen az alja! Ember legyen a talpán, aki bekebelez egy egészet anélkül, hogy leenné-
lecsöpögtetné magát – innen a neve.Megahamburger, avagy „eddlemagad” szendvics recepthez fűződő történet, jótanács
A hamburger faszén fölött sütve az igazi, de természetesen készülhet egy kevés olajon, serpenyőben is.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.