Banános-kekszes alagút

Elkészítés módja
1. A darált kekszhez adjuk hozzá a felkockázott vajat (v. margarint) majd kezdjük el összemorzsolni.
2. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot és a kakaót.
3. Ezután kanalazzuk hozzá a rumot, adjunk hozzá egy pici tejet, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze, hogy ne legyen se túl lágy, sem pedig túl kemény a massza (a tejet apránként adjuk hozzá, nehogy túl lágy legyen a massza).
4. Az őzgerinc formát béleljük ki folpack fóliával úgy, hogy bőven túllógjon a formán, majd lapogassuk bele a kekszes masszát. Ezután tegyük be a hűtőbe ameddig elkészítjük a krémet.
5. A mascarponéhoz adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd keverjük simára (ízlés szerint több cukrot is adhatunk hozzá).
6. A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint és addig keverjük, míg teljesen feloldódik és langyosra hűl.
7. Ezután adjuk hozzá a mascarponekrémhez, majd keverjük simára.
8. A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd egy keverőkanállal, apránként keverjük hozzá a mascarponekrémhez.
9. A banánt hámozzuk meg, vágjuk le a két végét.
10. Vegyük ki a hűtőből az őzgerincformát, majd a kekszes alapra kanalazzunk pár kanál krémet.
11. Ezután helyezzük a közepére a banánt, egy kicsit nyomjuk bele a krémbe, majd egyenletesen kanalazzuk rá a maradék krémet (lehetséges hogy nem kell az összes krém, azt fogyasszuk el :) ).
12. Ezután rakjuk ki a tetejét keksszel, majd hajtsuk rá a túllógó folpack fóliát és tegyük vissza a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen.
Banános-kekszes alagút recepthez fűződő történet, jótanács
Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a banános-kekszes alagutat, fordítsuk rá egy tálcára, húzzuk le róla a fóliát, majd ízlés szerint szeleteljük fel és úgy kínáljuk.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.