Aszalt gyümölcsös nyúlpástétom

Elkészítés módja
1. A nyulat megmossuk, a combot és a lapockát a forgónál, a gerincet pedig hosszában félbehasítjuk, és fazékba rakjuk. 2,5-3 liter vizet öntünk rá.
2. A zöldségeket megtisztítjuk, földaraboljuk, majd a babérlevéllel, a petrezselyemmel, a kakukkfűvel meg a sóval együtt a nyúlhoz adjuk. Fölforraljuk, félig lefedjük, és kis lángon szűk 1 órán át főzzük.
3. Ezalatt a szilvát meg a barackot tálba szórjuk, és a bort ráöntjük. A puha nyulat az edényből kiemeljük, lecsöpögtetjük, kihűtjük, majd kicsontozzuk, húsát közepes darabokra vágjuk.
4. Főzőlevéből – miután a zsírt papírszalvétával leitattuk róla – 5 decit kimerünk. Az aszalt gyümölcsökről a bort hozzászűrjük, majd a tűzre tesszük. Amint forr, a zselatint vékony sugárban beleszórjuk, és az újraforrásig kevergetjük, különben könnyen leég. Kis lángon 5 percig főzzük, 10 percig pihentetjük, végül konyharuhán vagy gézvásznon átszűrjük.
5. A mogyorót durvára vágjuk. A húst a gyümölcsökkel meg a mogyoróval egy vízzel kiöblített 1,5 literes pástétomformába rétegezzük, a már csak langyos boros-zselatinos húslevest ráöntjük. A forma oldalát kicsit megütögetjük, hogy a lé mindenhová egyenletesen befolyjon.
6. Hűtőszekrényben dermedni hagyjuk. Végül néhány másodpercre meleg vízbe állítjuk, majd tartalmát vágódeszkára borítjuk. Forró vízbe mártott késsel fölszeleteljük, és valamilyen pikáns gyümölcsízzel, például eperrel, áfonyával körülöntjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.