Tűzdelt őzgerinc hidegen
Elkészítés módja
1. A húst, pontosabban a karajokat a csontról mindkét oldalon lefejtjük. Ha épp olyan darabot fogtunk ki, és a csonton szűzpecsenye is van, ezt is szedjük le. Ezután a karajok tetején lévő vékony fehér hártyát lefejtjük, a húsokat a mustár és a bors keverékével bedörzsöljük. Szorosan tálba fektetjük, majd annyi olajat öntünk rá, amennyi ellepi. Letakarva, hűtőszekrényben 2-3 napon át érleljük, közben párszor megforgatjuk.
2. A csontot sós, enyhén ecetes vízben addig főzzük, míg minden kis húsfoszlány le nem fő róla vagy legalábbis le lehet kaparni, és szépen ki is fehéredik. Ezért, ha kell, főzés közben többször cseréljünk rajta a vizet. Takarékosabb megoldás, ha a hagyományos módon csontlevest főzünk belőle, de akárhogy is főtt, tegyük hűtőbe.
3. Az érlelt húst lecsöpögtetve vágódeszkára fektetjük, és a rostokkal párhuzamosan, azaz hosszában vékony (kb. 0,5 centi vastag) csíkokra vágott füstölt szalonnával megtűzdeljük (ehhez a művelethez tűzdelőtű szükséges). Megsózzuk, és spárgával körbekötözzük, hogy szép formás legyen.
4. A pácolásához használt olajból 6-8 evőkanálnyit serpenyőbe töltünk, megforrósítjuk, majd a karajokat körös-körül megpirítjuk rajta. Tepsibe tesszük, forró olajával leöntjük, majd a közepesnél erősebbre (200 °C; légkeveréses sütőben180 °C) előmelegített sütőbe toljuk. Angolosra, félangolosra vagy teljesen átsütjük.
5. Az angolos változatnál csak a hús külseje kap egy kérget, a belseje rózsaszínű, illetve az egészen közepe nyers. Ehhez 15-17 percnyi sütés kell. A félangolos változatnál nemcsak a hús külseje sül meg, hanem úgy 1 centi vastagon a belseje is. Közepe rózsaszínű, de nem véres. Ehhez 20-22 percnyi sütés kell, míg további 5-6 perc szükséges ahhoz, hogy teljesen átsüljön.
6. Ha kész, kihűtjük, majd hűtőszekrénybe tesszük, hogy egy kicsit megdermedjen, mert így könnyebb szeletelni. Ez ugyanis a következő fázis: a spárgát a húsról lefejtjük, majd a pecsenyét forró vízbe mártott késsel 3-4 milliméter vastagon fölszeleteljük. Következhet a tálalás.
7. A kifőzött, lekapargatott csontot tálra tesszük, és két oldalról, ott, ahol korábban a karaj volt, franciasalátával „körbetapasztjuk”. A húst ráfektetjük úgy, hogy a szeletek félig takarják egymást. Salátalevelekkel és mindenféle gyümölccsel körberakjuk. Az eredeti recept szerint a húst folyékony aszpikkal lekenték, ami óvja az elszíneződéstől, de ma már ritkán használják. Inkább kalkuláljunk úgy, hogy tálalásig ne álljon sokat a tál.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.