Áfonyás sajttorta

Elkészítés módja
1. Egy serpenyőben 3 evőkanál vizet felforralunk a kristálycukorral.
2. Addig kavargatjuk, míg a cukor el nem olvad és szirup sűrűségűvé nem kezd válni.
3. Ekkor beleforgatjuk az áfonyát.
4. Csak 1-2 percig, épp csak, hogy átjárja a cukorszirup őket és egy kis színt adjon az áfonya a szirupnak. 2 perc után elkezdenek szétfőni az áfonyák.
5. Szűrjük le a gyümölcsöt a szirupból és tegyük félre hűlni.
6. A vajat olvasszuk meg, a kekszet pedig aprítsuk por állagúra.
7. Alaposan keverjük össze.
8. Vajazzuk ki a tortaforma oldalát és az alját is.
9. A kekszes masszát oszlassuk el a tortaforma alján és alaposan nyomkodjuk le egy habkártya vagy egy pohár segítségével.
10. Félórára tegyük hűtőbe.
11. A krémsajtot a porcukorral és a vaníliaesszenciával simára keverjük, majd szilikonos lapáttal beleforgatjuk a felvert tejszín habját is.
12. Az áfonya felét is óvatosan adjuk hozzá a krémsajtos masszához és simítsuk a kekszes alapra.
13. Alufóliával fedjük le és 1 éjszakára tegyük hűtőbe.
14. Tálalás előtt fél órával vegyük ki a hűtőből, kapcsoljuk le róla a formát.
15. Locsoljuk meg az áfonyasziruppal és szórjuk meg a tetejét a maradék áfonyával.
Áfonyás sajttorta recepthez fűződő történet, jótanács
A tepsi mérete: 22 cm
Én is készítettem már,fel is van töltve.Nagyon szeretjük!
Jól néz ki gratulálok:)
Nem baj, csak kicsit véknyabb lesz :))
Isteni süti, Köszi!
A 22 cm.-es tepsi ha 30 az baj...? :)