Zürichi paradicsomleves

Zürichi paradicsomleves recept
Hozzávalók
•  2 kisebb fej vöröshagyma
•  2 gerezd fokhagyma
•  1 leveskocka
• 
•  bors
•  3/4 kg paradicsom
•  2 dl főzőtejszín
•  10 dkg reszelt sajt
•  1 kávéskanál cukor
•  1 csokor friss bazsalikom
•  croutonkocka

Elkészítés módja

1. Egy evőkanál olajban néhány percig pároljunk 1-2 apróra vágott vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát, 3/4 kiló ugyancsak apróra vágott paradicsomot.

2. Miután megpároltuk a zöldségeket, hintsük meg egy evőkanál liszttel, eresszük fel egy kevés vízzel és keverjük simára.

3. Dobjuk bele a leveskockát és ízesítsük 1 kiskanál cukorral.

4. Hagyjuk a levest felforrni, majd kb. 10-15 percig lassú tűzön főzzük.

5. Egy másik fazékban keverjünk össze negyed liter tejszínt 10 dkg reszelt sajttal és 1 tojásfehérjével.

6. Merjünk hozzá egy keveset a levesből, keverjük össze alaposan, majd öntsük az egészet az addigra megfőtt és összeturmixolt leveshez.

7. Vigyázat ezután már nem szabad a levest felforralni csak melegíteni.

8. Friss bazsalikomlevelekkel megszórva, crouton hozzáadásával tálaljuk.

9. A friss paradicsom helyett természetesen főzhetjük konzerv paradicsomból is.

A leírásban szereplő Zürichi paradicsomleves recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves, paradicsomleves) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.