Túrós csöröge lekvárral

Elkészítés módja
1. A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, majd a többi hozzávalóval rugalmas, könnyen kezelhető tésztává gyúrjuk, ehhez ha kell, még egy kevés rumot gyúrunk bele. Két részre osztjuk és letakarva, hűtőszekrényben legalább 1 órán át pihentetjük.
2. A töltelékhez a túrót áttörjük, majd a tejföllel, a porcukorral és a mazsolával összekeverjük.
3. Az egyik tésztát enyhén belisztezett gyúródeszkán 30x40 centisre, 2 milliméter (azaz késfok) vastagságúra nyújtjuk és a töltelékből 12 kis halmot púpozunk rá, egymástól egyenlő távolságban. A másik tésztalapot ugyanekkorára nyújtjuk, a túróval megrakottra illesztjük, a tészták találkozásánál és a töltelékek között jól lenyomjuk. Ezután derelyemetszővel vagy késsel 10x10 centis darabokra vágjuk.
4. Amikor az összes tésztát előkészítettük, egy nagyobbacska lábasba kb. kétujjnyi olajat töltünk, és megforrósítjuk. A fánkokat közepes lángon, oldalanként kb. 3-3 perc alatt pirosasra sütjük benne, végül konyhai papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük. Vaníliás porcukorral meghintve, megforrósított lekvárral körülöntve tálaljuk.
És nagyon finom is. Nagyon szívesen. :)
Nagyon jó kis recept köszönöm szépen