Tejszínes, rikottás cseresznyetorta

Tejszínes, rikottás cseresznyetorta recept
Hozzávalók
a piskótához:
•  8 tojás
•  8 evőkanál kristálycukor
•  4 evőkanál hideg víz
•  8 evőkanál finomliszt
a forma kikenéséhez:
•  vaj
•  finomliszt
a krémhez:
•  50 dkg rikotta (olasz típusú a túróhoz hasonló állagú savósajt)
•  6 dl habtejszín
•  kb.8 evőkanál feketecseresznye-lekvár
•  porcukor
•  2 evőkanál rum
•  50 dkg érett magozott cseresznye
•  5- 7 dkg vékony lapocskákra vágott mandula
•  1 csomag zselatin fix
a díszítéshez:
•  néhány szem cseresznye (lehetőleg szárral)
•  félmaréknyi vékony lapocskákra vágott mandula

Elkészítés módja

1. A tészta hozzávalóiból a megszokott módon egy kikent, belisztezett 26 centis kapcsos tortaformában piskótát sütünk. Hűlni hagyjuk, majd lapjában 2 részre vágjuk.

2. A krémhez a tejszínt habbá verjük, félidőben hozzáadjuk a zselatin fixet is. A rikottát habverővel krémesre keverjük, majd hozzáforgatjuk a tejszínhabot. A masszát elfelezzük. Az egyik felébe annyi — kb. 4 evőkanálnyi — lekvárt keverünk, amennyit az ízlésünk megkíván. Ebbe a részbe forgatjuk a magozott cseresznyét és a szeletelt mandulát is. Megkóstoljuk, mert a lekvár édességétől függően elképzelhető, hogy kell még beletenni 2-3 evőkanál porcukrot is. Egy kicsit félretesszük.

3. Az egyik piskótakorongot tortatálra helyezzük, 4 evőkanál lekvárt a rummal kikeverünk, felét a tésztára kenjük. A meggyes-rikottás krémet egyenletesen ráhalmozzuk. A másik tésztakorongot a maradék rumos lekvárral megkenjük, és lekváros oldalával lefelé a töltelékre borítjuk. A maradék tejszínhabos krémet is ízesíthetjük 1-2 evőkanál porcukorral, mielőtt a torta tetejére és oldalára simítjuk. Ami pedig megmarad, csillagcsöves habzsákból nyomhatjuk a torta tetejére.

4. Pirított mandulával és cseresznyével díszítjük. Éjszakára letakarva hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízei jól összeérjenek. Másnap forró vízbe mártott késsel cikkekre vágjuk.

A leírásban szereplő Tejszínes, rikottás cseresznyetorta recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (torta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.