Tejes pite

Tejes pite recept
Hozzávalók
•  20 dkg finomliszt
•  3 tojás
•  1 liter tej
•  5 evőkanál kristálycukor
•  1 csomag vaníliás cukor
•  fél mokkáskanál só
•  1 citrom vagy narancs reszelt héja
•  4 dkg vaj
Az öntethez:
•  50 dkg friss sárgabarack
•  5 evőkanál kristálycukor
•  2 evőkanál barackpálinka

Elkészítés módja

1. 220 fokra előmelegítjük a sütőt, majd a tésztához a lisztet a tojásokkal és a tejjel együtt kikeverjük. Ezután öntjük hozzá a többi tejet. A cukorral és a sóval ízesítjük, majd belereszeljük az alaposan megmosott citrom héját.

2. Következő lépésben vastagon kivajazunk egy tepsit. Ami vaj marad, azt fölolvasztjuk, majd belekeverjük a tésztába.

3. A tejes keveréket a tepsibe öntjük, majd az előmelegített sütőbe toljuk és fél órán keresztül sütjük. Akkor jó, ha a teteje aranybarnás.

4. A tészta langyosra hűlve éri el a tökéletes állagát, ekkor kockákra vágjuk és a meleg baracköntettel körülöntve tálaljuk.

5. Amíg a pite sül, az öntetéhez való barackot átmossuk, majd kiszedjük a magját, a gyümölcsöt összeturmixoljuk és lábasba öntjük.

6. Végezetül cukorral ízesítjük, és kis lángon 10-15 perc alatt sűrűre főzzük.

Tejes pite recepthez fűződő történet, jótanács

A tésztát nagy tepsiben is süthetjük. Ha így teszünk, bár a tészta csak ujjnyi vastag lesz, fantasztikus íze továbbra is meg fog maradni! Mivel vékonyabb tésztával dolgozunk, a sütési időt is úgy számítsuk ki (kb. 5-8 perc).

A leírásban szereplő Tejes pite recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (pite) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.