Szilvás vaddisznó darás metélttel

Szilvás vaddisznó darás metélttel recept
Hozzávalók
•  70 dkg kicsontozott fagyasztott vaddisznócomb vagy lapocka
•  (ha lehet hosszúkás alakú mert azt jobb tölteni)
•  25 dkg kimagozott aszalt szilva
•  kb. 1 csapott evőkanál só
•  4-5 evőkanál olaj
•  1 evőkanál finomliszt
•  1 közepes vöröshagyma
•  1 kisebb fej fokhagyma
•  fél mokkáskanál őrölt fahéj
•  4 evőkanál szilvalekvár
•  4 szem szegfűszeg
•  10 szem fekete bors
•  2 dl vörösbor
a darás metélthez:
•  30 dkg szélesmetélt
• 
•  15 dkg búzadara
•  4-5 evőkanál olaj

Elkészítés módja

1. A húst fölengedjük, majd középen, hosszában éles késsel felszúrjuk. Az aszalt szilvával megtöltjük, a végeit hústűvel rögzítjük. Sóval bedörzsöljük, majd egy akkora lábasban, amekkorába pont belefér, a forró olajon körös-körül elősütjük.

2. A liszttel meghintjük, 1-2 percig tovább sütjük, majd kb. 3,5 deci vizet öntünk rá. . A megtisztított hagymát cikkekre vágva, míg a fokhagymát egészben hozzáadjuk. Megfűszerezzük, a lekvárt is hozzáadjuk. Ha a leve forr, kis lángra állítjuk, lefödve kb. 1,5 óra alatt puhára pároljuk. Közben többször megforgatjuk, elfővő levét mindíg egy kevés vízzel pótoljuk.

3. Ha kész, a pecsenyét a levéből kiemeljük. Levét átszűrjük, majd a borral ízesítve újra a tűzre tesszük. 2-3 percig forraljuk. Akkor jó, ha híg mártás sűrűségű, ezért ha túl híg lenne, egy kis habarással sűríthetjük.

4. Tálaláskor a húst fölszeletelve tányérra rakjuk, a boros-szilvás mártással körülöntjük. Darás metél illik köretnek hozzá, amit azalatt készítünk el, míg a hús puhul.

5. Ehhez a szélesmetéltet enyhén sós, forrásban lévő vízben kifőzzük, leszűrjük, hideg vízzel egy kicsit leöblítjük, jól lecsöpögtetjük. A darát a kissé megforrósított olajon aranybarnára pirítjuk, majd 1,5 deci forró vízzel leöntjük. Azonnal lefedjük, a tűzről levéve kb. 10 percig duzzadni, puhulni hagyjuk. Végül a tésztával összekeverjük, ha kell egy kicsit megsózzuk.

A leírásban szereplő Szilvás vaddisznó darás metélttel recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.