Sárgabarackos gombóc

Sárgabarackos gombóc recept
Hozzávalók
•  fél kg krumpli
•  1 tojás
•  kb. 25 dkg liszt
• 
•  sárgabarack
•  cukor
•  fahéj
•  vaj
•  zsemlemorzsa

Elkészítés módja

1. A krumplit meghámoztam, felkockáztam, sós vízben megfőztem. Figyelni kell, ne főjön túl, mert akkor nagyon lágy lesz a tészta. Leszűrtem, majd mikor kigőzölgött, krumplitörővel összetörtem. Aztán hagytam kihűlni.

2. Miután kihűlt, összekevertem egy tojással és annyi liszttel, amennyivel jól nyújtható tésztát kaptam. Ez kb. 25 dkg volt, de ez változó a krumpli és a tojás minőségétől függően.

3. A gyúródeszkát beliszteztem, kinyújtottam a tésztát nagyjából fél cm vastagra és egy nagyobb pohár segítségével kiszaggattam (pogácsaszaggatóm sosem volt, szerintem nem is lesz), ill. a nagy fiam is segített.

4. Az alaposan megmosott, kimagozott sárgabarackot negyedekre vágtam és megkértem a gyereket, hogy minden körre tegyen egyet. Aztán a fahéjas cukor jött, amit szintén a gyerek szórt rá a barackokra, nagyjából egy-egy kávéskanálnyit mindre. Majd jött a legnehezebb rész: gombócokat formázni úgy, hogy ne szakadjon szét a tészta, mert akkor kifő belőle a lényeg. Nekünk most 27 db gombócunk lett.

5. Vajon megpirítottam a zsemlemorzsát. Sós fővő vízbe tettem a gombócokat és addig főztem, míg fel nem jöttek a víz tetejére, ez szerintem úgy 5 perc lehetett. Szűrőkanállal kivettem és a zsemlemorzsába tettem.

6. Tálaláskor megszórtam fahéjas cukorral.

A leírásban szereplő Sárgabarackos gombóc recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.