Sárgabarackos gombóc

Elkészítés módja
1. A burgonyát héjában, enyhén sós vízben megfőzzük, meghámozzuk, és még melegen áttörjük. Amikor teljesen kihűlt, az összes többi tésztához valóval összegyúrjuk és két cipót formálunk belőle.
2. Egy kis darab tésztát ellenőrzésképpen gyöngyözve forró vízben kifőzünk. Ha túl lágy, egy kevés lisztet, ha túl kemény, egy kis margarint gyúrunk még a tésztájába.
3. A megmosott barackokat félbevágva kimagozzuk, a magok helyére egy kevés fahéjas porcukrot hintünk. A tésztát egy lisztezett gyúrólapon 1 centi vastagra nyújtjuk, illetve egyszerűbb, ha lisztezett tenyérrel ellapítgatjuk, és közepes nagyságú négyzetekre vágjuk.
4. Mindegyik közepére egy barackot rakunk, a tésztát ráhajtjuk, majd lisztes kézzel gombóccá formáljuk. Forrásban lévő enyhén sózott vízbe rakjuk — egyszer fakanállal óvatosan megkeverjük, nehogy letapadjon —, majd megfőzzük. Ha a gombócok a víz tetejére feljöttek további 5-10 percig főzzük, hogy véletlen se maradjon nyers, majd szűrőkanállal kiszedjük.
5. Jól lecsöpögtetjük, és vajban pirított zsemlemorzsába forgatjuk. Fahéjas porcukorral meghintve tálaljuk, de tehetünk mellé 1-2 kanálnyi baracklekvárt is.
Sárgabarackos gombóc recepthez fűződő történet, jótanács
Célszerű egyszerre nagyobb mennyiségű gombócot főzni, mert jól fagyasztható. (Vigyázat, nyersen nem lehet!) A tésztához régi, lisztes fajtájú burgonyát használjunk, az újkrumpli nem jó hozzá.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.