Sajttal és zöldséggel töltött sertésborda
Elkészítés módja
1. A húst 4 egyenlő szeletre vágjuk. Éles késsel egyenként felszúrjuk, vagyis lapjában, nem túl hosszan bevágjuk, és a hús közepét kimélyítjük, sőt, ujjunkkal belenyúlva még jobban kitágítjuk. Akkor jó, ha olyan mint egy zseb, így lehet megtölteni. Készíthetjük úgy is, hogy a szeleteket lapjában végig bevágjuk, kihajtjuk, és az így kapott nyitott szeleteket kissé kiverjük. Ebbe a változatba valamivel több töltelék fér. Akármelyiket is készítettük elő, megsózzuk, félrerakjuk.
2. A konzervzöldséget lecsöpögtetjük, és a sajtot hozzákeverjük. Enyhén megsózzuk, megborsozzuk, a szerecsendióval meg a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük. A sajtos zöldséget a húsok üregébe nyomkodjuk, a nyílást fogvájóval vagy hústűvel rögzítjük. Ha nyitott szeletként készítettük elő, akkor a szeletek egyik felére halmozzuk a tölteléket, másik felüket ráhajtjuk, ezután több helyen rögzítjük a nyílást.
3. A töltött karajszeleteket lisztben megforgatjuk, de ez akár el is maradhat. Egy serpenyőben a megforrósított olajon, oldalanként 3-4 percig sütjük, lecsöpögtetjük, félrerakjuk.
4. Visszamaradó zsírjában a paradicsompürét és a lisztet kissé megpirítjuk, 2 deci vízzel fölöntjük. 2-3 percig forraljuk, az ételízesítőt meg a köményt beleszórjuk. A töltött húsokat belerakjuk, és oldalanként még 2-3 percig pároljuk, ami azért kell, mert nem biztos, hogy a hús ott is tökéletesen megsült, ahol meg van tűzve.
5. Tálaláskor a húsokat, miután a fogvájót (hústűt) eltávolítottuk belőlük, vastagabb szeletekre vágjuk, és a pecsenyelével leöntjük. Burgonyapüré illik köretnek hozzá.
Sajttal és zöldséggel töltött sertésborda recepthez fűződő történet, jótanács
Borjúkarajból vagy fél csirkemellekből ugyanígy készíthetjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.