Roston sült harcsa tejszínes, vargányás káposztával

Roston sült harcsa tejszínes, vargányás káposztával recept
Hozzávalók
•  60 dkg bőr nélküli harcsafilé
•  tej a hal áztatásához
• 
•  frissen őrölt fehér bors
A sütéshez:
•  3 dkg vaj
•  3 evőkanál olaj
A vargányás káposztához:
•  35 dkg vargányagomba
•  5 evőkanál olaj
•  1 kisebb vöröshagyma
•  1 nagy gerezd fokhagyma
•  70 dkg savanyú káposzta
•  fél kiskanálnyi friss kakukkfű
•  frissen őrölt fekete bors
•  3-3.5 dl sűrű főzőtejszín

Elkészítés módja

1. A harcsafilét kissé lapjában 4 szeletre vágjuk, enyhén kiverjük. Ha pulykamellet készítünk, akkor azt a rostjaira merőlegesen 4 szeletre vágjuk, ezután klopfoljuk ki. Bármelyiket is készítettük elő, egy tálba rakjuk, annyi tejet öntünk rá, amennyi ellepi - ügyeljünk rá, hogy a szeletek közé is folyjon a tejből, és letakarva hűtőszekrénybe tesszük néhány órára.

2. A gombát megtisztítjuk, 3-4 milliméter vastagon fölszeleteljük. Az olajat egy nagy serpenyőben kissé megforrósítjuk, és a gombát kb. 5 perc alatt nagy lángon keverve-rázogatva megpirítjuk benne. Szűrőlapáttal kiemeljük. A hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk, a vargánya ízes olajában kevergetve 3 perc alatt megfonnyasztjuk. Ha hagymakrémekkel főzzük, azokat elég csak kb. fél percig pirítani.

3. A káposztát megkóstoljuk, és ha túl sósnak vagy savanyúnak találnánk, kissé átmossuk. Lecsöpögtetve néhány vágással rövidebbre aprítjuk, a hagymás olajra rakjuk. Közepes lángon, többször megkeverve addig pirítjuk, pároljuk, míg roppanósra megpuhul. Ez kb. fél óra, a vége felé a fölaprított kakukkfűvel fűszerezzük, kissé megborsozzuk, ha kell megsózzuk. Előfordulhat, hogy közben néhány evőkanálnyi vizet is kell önteni rá, nehogy odakapjon, de a végére mindenképpen hagyjuk hogy zsírjára süljön, ne legyen leveses. A pirított vargányát hozzákeverjük, a tejszínt ráöntjük, 2-3 percig forraljuk.

4. Mielőtt a káposzta megpuhulna, a húst vagy a halat a tejtől lecsöpögtetjük, teljesen leszárogatjuk, enyhén megsózzuk, megborsozzuk, majd a vaj és az olaj keverékében oldalanként kb. 3 perc alatt megsütjük.

6. Tálaláskor a vargányás káposztát tányérra halmozzuk, és a sült halat vagy pulykát lecsöpögtetve rátesszük.

A leírásban szereplő Roston sült harcsa tejszínes, vargányás káposztával recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.