Rizses kocka

Elkészítés módja
1. A hagyományos módon elkészített piskótatésztát (receptjét lásd külön) egy kikent, belisztezett, kb. 20x30 centis tepsibe simítjuk, közepesen forró sütőben kb. 12 perc alatt megsütjük.
2. A rizst átválogatjuk, megmossuk, majd 2 deci forrásban lévő hideg vízbe szórjuk. Lefödve, kis lángon addig főzzük, míg leve el nem párolog. Ekkor ráöntjük az időközben fölforralt tejet, csipetnyit sózzuk, a vaníliás cukrot meg a vajat (margarint) beledobjuk.
3. Amint újra forr, kis lángra állítjuk, lefödve kb. 10 percig pároljuk. A tűzről lehúzzuk, a cukorral ízesítjük, majd a fedő alá egy duplán hajtogatott konyharuhát teszünk, és a rizst így hagyjuk kihűlni. Ezalatt a gőzben teljesen megpuhul.
4. A zselatint 1 deci tejszínben kevergetve addig melegítjük, míg fel nem oldódik benne, kissé hűlni hagyjuk. A többi tejszínt kemény habbá verjük, és először a rizst, majd az olvasztott zselatint keverjük bele.
5. A tepsiben lévő piskótát a meglangyosított lekvárral megkenjük, majd a tejszínes rizst rásimítjuk. Hűtőszekrényben dermesztjük egy éjjelen át. Tálaláskor forró vízbe mártott késsel kockákra vágjuk. Tejszínhabbal díszítjük, de tehetünk rá gyümölcsdarabkákat vagy reszelt csokoládét is.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.