Rábaközi halleves

Rábaközi halleves recept
Hozzávalók
•  1 kis ponty (kb. 1 kg-os)
• 
•  1 vöröshagyma
•  20 dkg csiperkegomba
•  5 dkg vaj
•  1.5 evőkanál jóféle pirospaprika
•  2 zsemle
•  2 tojás
•  fél csokor petrezselyem
•  2 dl tejföl

Elkészítés módja

1. A pontyot annak rendje és módja szerint előkészítjük, kifilézzük. A halcsontokat, a méregfogától megszabadított fejjel együtt fazékba rakjuk. Jó félkanálnyi sót szórunk rá, a fölkarikázott hagymát hozzáadjuk, kb. 2 liter vízzel fölöntjük. Nagy lángon fölforraljuk, majd kis lángon jó 1 órán át főzzük.

2. Közben 6-8 percre szűrőlapáttal beletesszük a pontyfiléket (45-50 dkg) is, amiket ha megpuhultak, kiemelünk a léből. Amint kihűltek, bőrüket lehúzzuk, a halhúst ledaráljuk. A halalaplevet leszűrjük.

3. A gombát megtisztítjuk, fölszeleteljük, és egy lábasban, az olvasztott vajon pár perc alatt megpirítjuk. A pirospaprikával meghintjük, elkeverjük, majd azonnal fölöntjük a kb. 1,5 liternyi halalaplével. Fölforraljuk, azután kis lángra állítjuk.

4. A zsemléket hideg vízbe áztatjuk, jól kifacsarjuk, majd a halhússal és a tojásokkal jól összedolgozzuk. Kb. 1 csapott kiskanálnyi sóval ízesítjük, a finomra vágott petrezselyemmel fűszerezzük. Pár percnyi pihentetés után diónyi gombócokat formálunk belőle, azután enyhén sós, forrásban lévő vízben egyet próbaképp kifőzünk. Ha túl lágy lenne, 1-2 evőkanál zsemlemorzsát vagy búzadarát keverjünk a masszájába, hogy biztosan ne főjön szét a levesben.

5. A pontygombócokat a gombás levesalapba rakjuk, és gyöngyöző forralással 6-7 percig főzzük. A tejfölt egy kevés forró levessel simára keverjük, végül a leveshez öntjük – aki szereti, ha a leves kicsit „vastagabb”, keverjen a tejfölhöz 1 evőkanálnyi lisztet, és ezzel habarja be a hallevest. Épp csak 1-2 percig forraljuk, és ha szükséges utánasózzuk.

Rábaközi halleves recepthez fűződő történet, jótanács

A pontygombócokat vízben is kifőzhetjük, és elég a gombás hallevesben csak megforrósítani. Ennek előnye, hogy a külön tárolt halgombóc és leves tovább eltartható a hűtőszekrényben, mint amikor a gombóc a levesben főtt, mert a zsemlétől könnyebben „beindul”.

A leírásban szereplő Rábaközi halleves recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.