Pizza alaprecept

Elkészítés módja
1. Az élesztőt kb. 1 deci langyos vízbe morzsoljuk, és 1 evőkanál finomlisztet beleszórva kb.10 perc alatt fölfuttatjuk. Ezután egy nagyobbacska tálban a többi liszttel, a fele olajjal meg kb. 2 deci langyos vízzel, megsózva összegyúrjuk. Akkor jó, ha közepes keménységű tésztát kapunk, amit még 6-8 percig intenzíven dagasztunk, egészen addig, amíg az edény falától el nem válik, szép sima nem lesz. Ekkor a maradék olajjal meglocsoljuk, a tésztába dagasztjuk, így jó laza lesz.
2. Újabban nagy divat a pizzatésztát ízesíteni, tán éppen azért, mert sokan otthagyják a szélét, ahová nem jut feltét. A fűszerezést részben meghatározza, hogy mi kerül majd később a tészta tetejére. Ha tenger gyümölcsivel készül, 3-4 gerezd zúzott fokhagymát; ha mozzarellás-paradicsomos lesz, akkor 2 evőkanálnyi apróra vágott bazsalikomot; ha a feltétje magyaros lesz, akkor 1 kiskanál csípős Piros Aranyat és így tovább.
3. Akár hagyományos a tészta, akár ízesített, ha kész, cipóvá formáljuk, a tetejét olajjal megkenjük, majd konyharuhával letakarjuk, és langyos helyen, kb. 40 perc alatt a duplájára kelesztjük.
4. Többféle alakú pizzát süthetünk: nagy vagy kicsi kereket, vagy olyan téglalap alakút, amit majd fölszeletelünk. Utóbbit főként akkor érdemes sütni, ha sok embernek készítjük, mert könnyebb kiporciózni. A hagyományos nagyhoz a tésztát két részre osztjuk, és enyhén belisztezett gyúrólapon, belisztezett kézzel egyenként 0,5-1 centi vastag (ki milyen vastagon szereti) kerek lappá nyújtjuk. Akinek van pizzasütőformája, abba nyomkodja bele a tésztát. A minihez (ezeket pizzelléknek nevezzük) a megkelt tésztát rúddá sodorjuk, majd 15-18 részre vágjuk, és belisztezett deszkán egyenként ellapítjuk. Ez a változat akkor a leghasznosabb, ha többféle ízesítésű „egyszemélyes” kis pizzát akarunk készíteni. Ha a pizzát szeletelni akarjuk, akkor a tésztát elfelezzük, egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, és két kiolajozott tepsibe fektetjük. A kerek tésztakorongokat szintén kiolajozott tepsire kell fektetni.
5. A tészta sütése a formától függetlenül azonos, pontosabban kétféle módon történhet. Az eredeti recept szerint a tészta tetejét finom paradicsomos mártással megkenjük, ráhalmozzuk a kedvünkre való tölteléket. Erre kerül a sajt, majd forró kemencében vagy sütőben nagy lánggal (kb. 220 °C; légkeveréses sütőben 200 °C) 10-12 perc alatt (a tészta vastagságától függően) megsütjük. Akkor van kész, amikor egy széles lapáttal alányúlva azt tapasztaljuk, hogy kopog a tészta alja. A másik változat szerint a tepsibe tett tészta tetejét olajjal megkenjük, villával megszurkáljuk, és előmelegített forró kemencében vagy sütőben nagy lánggal (kb. 220 °C; légkeveréses sütőben 200 °C), 4-5 perc alatt elősütjük, vagyis félig megsütjük. Csak ezután kenjük meg a paradicsomos mártással, majd következik a töltelék és a sajt. A sütőbe visszatolva 6-8 perc alatt készre sütjük. Házilag tán praktikusabb így sütni a pizzát, és az sem elhanyagolható, hogy az elősütött tészta lefagyasztható, így bármikor előkaphatjuk, amikor éppen szükségünk van rá.
6. Izgalmas kérdés az is – még a töltelékvariációk százai előtt –, hogy milyen paradicsomos mártás kerüljön a tésztára. A készen kapható pizzakrémek íze általában túlságosan intenzív, ezért praktikus valamilyen jóféle ketchuppal 40-60% arányban keverni, esetleg 1-2 kanálka olajjal is dúsítani. Ha használunk friss zöldfűszereket (bazsalikomot, kakukkfüvet stb.), akkor apróra vágva azt is keverjük bele. Persze nem feltétlenül kell pizzaszószt kennünk a töltelék alá. Friss paradicsomokat meghámozunk (konzerv hámozott paradicsomot is használhatunk) és kis kockákra vágjuk. A tésztára szórjuk, megfűszerezzük. Az is jó, ha a paradicsomot egy kevés ketchuppal és a fűszerekkel összekeverjük, így kenjük a tésztára. Érdemes tehát a hozzávalókkal addig kísérletezni, míg mindenki megtalálja a kedvére valót.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.