Pihe-puha szilvás pite
Elkészítés módja
1. Vegyük elő a robotgépünk tálját, mérjük bele a lisztet és a cukrot, adjuk hozzá a vaníliáscukrot a sütőporral és sóval együtt, majd keverjük el, és kockázzuk bele a vajat.
2. Adjuk hozzá a tojások sárgáját és a tejfölt, majd gyúrjuk össze. Vegyünk elő egy 25x35 cm-es magasszélű tepsit, vajazzuk ki, és szórjuk meg liszttel.
3. A tésztát egy lisztezett deszkán a tepsi nagyságánál picit nagyobbra nyújtjuk - körülbelül fél cm vastagra - , majd beleterítjük a tepsibe.
4. Megbökdössük egy villával az alját, majd hűtőbe tesszük, míg a töltelék el nem készül. Később, mikor a töltelék elkészült, meghintjük két evőkanál morzsával (vékonyan, csak annyi kell, hogy a szilva levét felszívja), megszórjuk a fele fahéjjal, kirakjuk a kimagozott, elnegyedelt szilvával (vágott felével felfelé), rászórjuk a maradék három evőkanál morzsát, majd megszórjuk a másik fele fahéjjal, hogy pereme legyen.
5. A tojásfehérjét egy evőkanál cukor segítségével kemény habbá verjük. A tojássárgáját egy külön edényben habosra verjük a maradék cukorral, majd hozzákeverjük a tejfölt. A pudingpor ezután kerül bele, és végül a fehérjehabot óvatosan a pudingporos sárgájához keverjük.
6. A masszát ráöntjük, majd rásimítjuk a szilvára. 180 fokon előmelegített sütőben 60 percig sütjük (alsó-felső sütés). Félidőben takarjuk le alufóliával, nehogy megégjen a teteje a tésztának.
7. A sütés után még hagyjuk a sütőben öt percig miután elzártuk azt. Akkor jó, ha szilárd a tetején a piskóta.
Pihe-puha szilvás pite recepthez fűződő történet, jótanács
Az interneten találtam ezt a receptet, és kicsit átgondolva készítettem el. Nagyon puha és ízletes gyümölcsös pitesüti!
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.