Narancstorta

Elkészítés módja
1. A tésztához a tojások sárgáját a cukor kétharmadával 3-4 perc alatt fehéredésig keverjük. A narancs reszelt héját és kifacsart levét (kb. 1 deci) meg a vizet hozzáadjuk. A sütőporral összeforgatott lisztet belekeverjük.
2. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé a maradék cukrot is hozzáadjuk. Óvatos mozdulatokkal az előzőekbe forgatjuk. Egyenletesen egy kikent, belisztezett 23 centi átmérőjű tortaformába vagy szívformába töltjük. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (175 °C; légkeveréses sütőben 160 °C) kb. 35 percig sütjük.
3. A krémhez a narancsok reszelt héját és levét (kb. 2 deci) lábasba töltjük. A pudingporral, a cukorral, a tojásokkal és a tejjel, kevergetve pár perc alatt sűrűre főzzük. Amikor már csak langyos, jól kikeverjük. A puha (szoba hőmérsékletű) vajat vagy margarint először magában keverjük habosra, majd kanalanként a narancskrémet is beledolgozzuk.
4. A kihűlt tortakorongot lapjában 3 részre vágjuk. A krémmel megkenjük úgy, hogy a tetejére meg az oldalára is jusson belőle. Hűtőszekrényben dermedni hagyjuk. Végül a torta oldalához kekszmorzsát tapasztunk, tetejét pedig tejszínhabbal díszítjük.
Narancstorta recepthez fűződő történet, jótanács
Rétegezéskor a tortalapokat narancslével is meglocsolhatjuk.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.