Kovászos uborka

Elkészítés módja
1. Az uborkát folyó víz alatt alaposan megmossuk; jó, ha körömkefével is megdörzsölgetjük. Ezután végeit kb. ujjnyi vastagon levágjuk, majd úgy teszünk, mintha az uborkát négy részre vágnánk, de egyik végét sem vágjuk át, csak mindkét végétől egycentivel beljebb kezdve, hosszában végig bemetsszük.
2. A kaprot megmossuk, lecsöpögtetjük. A fokhagymát megtisztítjuk, gerezdjeire bontjuk. Ha friss fokhagymát használunk hozzá, azt még nem lehet szétszedegetni, ezért hámozás után cikkekre vágjuk. A kapor felét egy jól kimosott 3 literes üveg aljára fektetjük, majd az uborkákat szorosan ráállítgatjuk, közben a fokhagymát is beletesszük.
3. A vizet a sóval fölforraljuk, majd a tűzről lehúzzuk. A kenyeret belepróbáljuk az üvegbe, ha túl nagy lenne, félbevágjuk. Ezután megpirítjuk és az uborka tetejére fektetjük; még jobb, ha tüllzacskóba csomagoljuk és így kerül az üvegbe, mert a kenyér ekkor nem mállik szét. Kenyér helyett tökéletes megoldás az is, ha egy közepes nagyságú meghámozott burgonyát teszünk rá.
4. A még meleg sós vizet ráöntjük úgy, hogy a kenyeret is ellepje, majd egy kistányért borítunk a tetejére.
5. Napos párkányra vagy erkélyre tesszük és 3-4 napig érleljük, közben az üveget többször elforgatjuk. Ha felbontottuk, tároljuk hűtőben, különben könnyen megromlik.
Kovászos uborka recepthez fűződő történet, jótanács
Amikor kész, az uborkát célszerű átrakni egy másik üvegbe, levét rászűrni és így hidegre tenni. Ha a leszűrt uborka levét egy kevés tartósítószerrel fölforraljuk, majd melegen az uborkára öntjük, és lekötjük, akkor bontatlanul tovább, akár télig is eláll. Apró, zsenge cukkiniből pontosan ugyanígy készíthetjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.