Kókuszos, ananászos krémes

Elkészítés módja
1. A tésztához a tojásokat szétválasztjuk. Sárgájukat a cukorral meg a vízzel jó habosra keverjük, ez elektromos habverővel, maximális fokozaton 3-4 perc. A sütőporral összeforgatott lisztet hozzáadjuk, majd beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét is. Kettéosztjuk, az egyik felét a kakaóporral barnára színezzük.
2. Egy nagy tepsit sütőpapírral vagy alufóliával kibélelünk, és vajjal vagy margarinnal vékonyan megkenjük. A lecsöpögtetett ananászkarikákat rárakjuk. Közepükre 1-1 szem lecsöpögtetett meggybefőttet rakunk.
3. A gyümölcsre először a sárga, majd a barna masszát kenjük rá. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 18 percig sütjük. Megvárjuk amíg kihűl, azután gyúrótáblára borítjuk, a fóliát lehúzzuk róla.
4. A krémhez a tejben simára keverjük a lisztet, a vaníliás cukorral ízesítjük, majd szüntelenül keverve sűrűre főzzük. A puha (szoba hőmérsékletű) vajat vagy margarint a porcukorral habosra keverjük, majd kanalanként beledolgozzuk a kihűlt tejes krémet. Végül belekeverjük a kókuszreszeléket, majd a süteményre kenjük. 1-2 órára betesszük a hűtőszekrénybe, hogy a krém egy kicsit megdermedhessen rajta.
5. A bevonáshoz való vizet egy kis lábasba kanalazzuk, a vajat (margarint) hozzáadjuk, kis lángon kevergetve fölolvasztjuk. A kétféle csokoládét apránként beleszórva fölolvasztjuk úgy, hogy amikor a fele csoki belekerült, lehúzzuk a tűzről, különben túl melegszik, és összeáll egy kemény, kezelhetetlen tömbbé. A sütemény tetején elsimítjuk.
6. Éles késsel rögvest bejelöljük rajta a későbbi szeletek helyét – praktikus 20 nagy szeletre vágni, így mindenkinek jut egy ananászkarika is –, mert csak így tudjuk majd szépen szeletelni. Dermedni hagyjuk, végül forró vízbe mártott késsel az előre bejelöltek szerint fölszeleteljük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.