János-hegyi „buflák” pecsenye

János-hegyi „buflák” pecsenye recept
Hozzávalók
•  50 dkg csirkemellfilé
•  15 dkg főtt füstölt császárszalonna
•  2 húsos zöldpaprika
•  6 szép gombafej
•  3 paradicsom
•  2 vöröshagyma
•  1 evőkanál olaj a kenéshez
•  1 evőkanál grill- vagy magyaros fűszerkeverék
•  12-15 dkg finomliszt
•  3 tojás
•  2 evőkanál tejföl
•  20 dkg zsemlemorzsa
•  1 dl olaj a sütéshez

Elkészítés módja

1. A csirkemellet 2 centis kockákra daraboljuk. A szalonnát hasonló nagyságú, de vékonyabb szeletekre vágjuk, ahogyan a kicsumázott paprikát is. A gombafejeket megtisztítjuk, félbehasítjuk. A paradicsomokat – miután szárukat kimetszettük – 0,5 centi vastagon fölszeleteljük. A lehéjazott hagymát cikkekre vágjuk, kicsit szétszedegetjük.

2. Az így előkészített hozzávalókat váltakozva négy megolajozott nyársra vagy hurkapálcára felfűzzük, a fűszerkeverékkel beszórjuk.

3. 1 evőkanál lisztet a tojással meg a tejföllel simára keverünk, és olyan tálba (kisebb tepsibe) töltjük, hogy a nyársakat kényelmesen megforgathassuk benne. A lisztet meg a morzsát ugyanezen okból lapos nagy tálba szórjuk.

4. A nyársakat először a lisztben, majd a tejfölös tojásban, végül a zsemlemorzsában megforgatjuk. Fontos, hogy ne nagyoljuk el ezt a műveletet, hanem mindenből úgy jusson rá, hogy körben alaposan bevonja.

5. Egy akkora serpenyőt vagy lábast a tűzre teszünk, amekkorába a nyársak is beleférnek. Annyi olajat öntünk bele, amennyi majd a bundás pecsenyék vastagságának kb. a feléig ér, és közepesen megforrósítjuk. Csipetnyi zsemlemorzsát beleszórunk, ha sercegve sülni kezd, akkor jó.

6. Ezután óvatosan belefektetjük a nyársakat, majd közepes tűzön kb. 15 percig sütjük, közben kétszer-háromszor megforgatjuk. Konyhai papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük, azután a nyársat (hurkapálcát) kihúzzuk belőle. Jó ujjnyi vastagon, ferdén fölszeletelve tálaljuk párolt rizs és sült burgonya kíséretében.

János-hegyi „buflák” pecsenye recepthez fűződő történet, jótanács

Pulykamellfilét és szűzpecsenyét is süthetünk ugyanígy.

A leírásban szereplő János-hegyi „buflák” pecsenye recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több csirkemell recept
Még több csirkemell recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.